A Budapest Bár pár hete tízállomásos miniturnéra utazott Brazíliába. Az első repülőjét a hó miatt lekéső, majd a másodikkal kollégái után eredő Lovasi András a turnéról visszatérve emailes miniinterjúban számolt be tapasztalatairól. Eszerint négy napot töltöttek Rióban (L.A. csak hármat - lásd repülő), a többit Sao Paulóban; emellett turistáskodtak és megtekintették az Iguazu-vízesést. Kiderül egyebek mellett, hogy milyen koncertezni Brazíliában, hogy a brazilok felállva ünnepelték a Budapest Bárt, hogy miért érezte magát Bástya elvtársnak L.A., illetve az is, hogy sudár termetére még a helyi nők is felfigyeltek, amit a még sudárabb Frenk azzal igyekezett hárítani, hogy L.A. ki van égve.
Lovasi András a Budapest Bárral (kép innen)
Elsőként azt szerettük volna megtudni, hogy voltak-e Lovasi Andrásnak előzetes elvárásai Brazíliával szemben és észlelte-e a két szupermetropolisz, a nemtörődöm Rio és a szorgos Sao Paulo közti eltéréseket és rivalizálást:
Nyilván volt néhány sztereotípia a fejben, és ezeknek lelkesen meg is feleltek a brazilok, de a városok közti rivalizálás nem annyira jött át. Csak annyi, hogy Sao Paulóban nagyobbak és drágábbak a kocsik. És talán a belvárosban kevesebb a rendőr. Rióba a reptérről befelé jövet azért elég riasztó volt a sok lepusztult épület és romhalmaz a permanens olajszag és az akkor még szokatlan rengeteg szögesdrót mindenen. Rióban tényleg minden nap buli volt, legalábbis a mi utcánkban, ahol aludtunk (szerettem volna csak), az utcán a helyiek a hostelben meg a horvát turistalányok és a körülöttük legyeskedő szörfbajnokok vitték a prímet. Minden este más műfajú parti volt állítólag a belső udvaron, amit krétával írtak fel egy táblára: afrobeat, funky stb., de én mindig ugyanazt a James Brown-videót láttam csak, és mentem aludni, a Frenk mondta is az érdeklődő lányoknak, hogy már ki vagyok égve. Sao Paulóban meg voltunk két klassz buliban is, egy utcabálon, meg egy choro-klubban, jó volt a zene, és gud volt a vájb (ezt egy kaliforniai fiú mondta, egy nagyon szép helyi lányt ölelgetve).
Hogyan fogadták a zenekart, ugyanazok a számok hasítottak, mint itthon? Hogyan reagáltak a sao paulói magyarok?
Csak egy olyan hely volt, a Magyar Intézet, ahol többségben voltak a magyarok, máshol max egy-két család. Mindenhol nagyon szerették a produkciót, néha már közben is ment a felállva ünneplés, stb., a műsor fele instrumentális volt, az énekesek csak 2-2 dalt énekeltek, de azok is működtek. a körülmények klasszak, jó cuccok, új koncerttermek, teltház, jó logisztika, catering, szóval nagyon menőként kezeltek bennünket.
A magyarok közvetlenek, segítőkészek, és főleg az idősebbek részéről tapasztaltuk persze a megindulás jeleit is, de szerveztek nekünk napközbeni programokat is, úgyhogy amennyire lehetett bejártuk Sao Paulót (inkább csak néhány részét, mert ezt a várost szerintem senki sem ismeri teljesen).
Találkoztál olyan brazil zenékkel, amiket azóta is hallgatsz vagy készülsz letölteni? Brazíliában mindig, mindenhol szól a zene, kaptál el valamit, ami akár beépülhet még valahova?
A telefonommal felvettem pár zenekart, de sajna nem tudom a nevüket, de megismerkedtünk egy kint élő magyar csajjal, aki lehet, hogy megpróbál néhány zenekart Európába és persze Magyarországra elhozni. A direkt hatások általában elég bénák a zenében, lehet, hogy csak évek múlva bukkan fel valami motívum, de akkor már azt hiszem majd, hogy én találtam ki.
És végül arra a kérdésre, hogy mit szeretett leginkább és mit legkevésbé Brazíliában, a következőket válaszolta az előadóművész:
Amit igen: leginkább a gyümölcsök, a steak-ek, az éghajlat és a meleg eső, a sokféle ember, hogy a nők belenéznek a szemedbe, a zöld sok árnyalata, a Copacabanán este a focizó kiscsávók, a kényelmes buszfotelek éjjel, hogy amikor úsztam egyedül egy medencében, ketten is vigyáztak rám egy-egy magaslesről, mint Bástya elvtársra.
Bástya elvtárs az uszodában
Amit nem: elég drága minden (az utolsó 3 évben állítólag 30%-kal nőttek az árak). Sok a rács, szögesdrót, villanypásztor, szerencsére minket nem zsebeltek ki, megúsztuk, de sok kemény sztorit meséltek a helyiek.
(Ha a jövőben semmiképp sem szeretne lemaradni a brazil hírekről, ide érdemes klikkolni.)
Ő Richter Gedeon gyógyszerész, aki 1901-ben alapította a céget
Ez meg itt Minas Gerais. A képet 2011 februárjában az International Space Station (Nemzetközi Űrállomás) csapatának egyik tagja csinálta egy Nikonnal. Ez a mezőgazdasági terület Perdizes városától dél-nyugatra fekszik.
Az egyik tolldísz
Tárgyak csomagolás előtt
A felhívást író Kőrössy Gabriella szerint ez a húga fiatalkori képe lehet
Utolsó kommentek