Izaura barátai

Rövidítik azoknak az elítélteknek a börtönbüntetését Brazíliában, akik hajlandók tanulni - írja az MTI.

A június 30-án közzétett új törvény szerint 12 tanóráért cserébe egy nappal rövidebb a fogság. A lehetőséget minden rab megkapja függetlenül attól, hogy milyen súlyos bűncselekményt követett el - közölte a brazil igazságügyi minisztérium szóvivője.

Ugyancsak rövidíthető a büntetés munkával. Ez esetben azonban nem fél nap ér egy "szabadnapot", hanem három munkával töltött. Az MTI levonja a konklúziót: mindezek alapján a tanuláshoz sokkal kevésbé fűlik a brazil elítéltek foga.

A brazilok azért szerencsére nem annyira extrémek, hogy amikor nemet mondanak, bólogatnának, az igenre meg ráznák a fejüket, de azért akad néhány apró különbség, amit nem árt tudni, főleg, ha a kézzel-lábbal mutogatás hívei vagyunk az idegenben. Gesztuslecke 1.

Todo bem vagyis minden oké

Valószínűleg az Egyesült Államokból (vagy az ősi Rómából??) terjedt el ez a gesztus az egész világon, mégis a brazilok a leghűbb követői. Úton-útfélen látható és MINDENRE alkalmazzák, kezdve onnan, hogy mondjuk átadják neked a helyet a buszon, és ezt az oké jellel egy széles mosoly kíséretében megköszönöd; ha kis szabálytalansággal beelőzöl valakit és a feszkó elkerülése végett ezt mutatod ki az ablakon stb. stb. A felfelé mutató hüvelykujj Brazíliában a hála, a szimpátia, a jószándék és még vagy ezer pozitív dolog jele. Megfigyeltem magamon, hogy már az első brazil utam után is 30% többet használtam, mint előtte.  

Não me importa vagyis nem érdekel

A brazil társalgások egyik leggyakoribb kísérője, különösen laza figurák között (márpedig én nem laza brazilt még nem láttam). Brazilok társaságában töltött évek alatt sokszor észleltem ezt a gesztust, és próbáltam megfejteni, mígnem valamelyik cimbi el nem magyarázta.

Az ujjaid hátulját ütögesd a másik kezeden lévő ujjaidhoz. Többször ismételd meg a mozdulatot kezeidet váltogatva. Leginkább a leszarom, a nem érdekel csodás nem verbális szinonimája.

Cheio vagyis tele van

Tartsd a kezed az ujjaiddal fölfelé, a kézfejedet mutasd kifelé és ismételten mozgasd a hüvelykujjadat a többi ujjad irányába. Ilyen jelzés olyankor jöhet valakitől, ha éppen befordulnál egy parkolóhelyre, ami már foglalt vagy ha be akarsz menni egy bárba, de a brazil haver jelzi, hogy apukám, ezt bebuktad, tele van.

Papo-furado vagyis kamuzik

A tenyér lefelé néz, a kézfejeddel az állkapcsod alatt közvetlenül az álladat érinted, és kicsit mozgatod, ahogy a néni a képen. Én ilyet még mondjuk sosem láttam, de lehet, hogy csak nem vagyok elég szemfüles.

(A képeket természetesen nem én rajzoltam, hanem a Guardian oktató cikkének szerzője.)

Amellett, hogy érző emberként természetesen aggódom a földgolyó sorsáért, ezt a hírt azért is szemlézem, hogy leírhassam végre a megkongatja a vészharangokat illetve bolygónk tüdeje kifejezéseket.

A tréfát félretéve: most már állítólag tényleg komoly veszélyben van bolygónk tüdeje, az Amazonas vidéke, ezért a brazil alsóház megkongatta a vészharangokat és jóváhagyott egy, az esőerdő kizsigerelése elleni törvényt. Brazíliában amúgy is már hónapok óta parázs a helyzet, miután több, az illegális fakitermelések ellen fellépő ismert környezetvédőt meggyilkoltak az illegális fakitermelők által felbérelt bérgyilkosok.

Mindezek miatt jóváhagyták az erdészeti jogszabályok megváltoztatását, de a hírek szerint a favágó lobbi akkora hatással van a közvéleményre, hogy az ötletnek nincs túl sok támogatója. Még rosszabb hír, hogy a törvényt Dilma elnök is megvétózhatja.

Készült egy angol nylvű petíció, melynek megfogalmazói azt szeretnék, ha az egész globális üggyé kerekedne. Online aláírásgyűjtésbe kezdtek, amelyben minden érző emberre számítanak (külön érdekesség, hogy követni lehet, ahogy percről-percre egyre nő az aláírásokat jelző kukac).

Aztán amikor 500 ezer aláírást elér a petíció, odanyomják Dilma elnök orra alá. (Nem ellenőriztem le annyira ezt az Avaaz.org-ot, de nekem okénak tűnik.)

Egy gyors közlemény: a főváros megszokott braziljain túl tegnap és ma rengeteg brazilt láttam vagy hallottam Budapest belvárosában. Ha valaki tudja, mit csinálnak itt, kommentelje be legyen olyan drága. Bevallom, turizmusra tippelek, de sosem lehet tudni.

Nagyon sok brazil jön az elkövetkezendő két hónapban 3 órán belül elérhető távolságba, íme egy kis gyűjtés.

Július 7-én életében először jön Budapestre Sergio Mendes, aki a RaM Colosseumban fog föllépni este fél 9-től. Jegyek 11-15 ezerért kaphatók.

Ugyanezen a napon Zamárdiban, a Balaton Soundon pörget Gui Boratto a Burn Arénában. Róla a BS oldala ezt írja: „Boratto 2009-ben az egyedüli brazil DJ volt, aki felkerült a DJ Magazine világ legjobb DJ-it felsoroló százas listájára.” Illetve: „az általa kikevert minimál és tech house anyagokban kevesebb szerepet kapnak a hagyományos dél-amerikai zenék, Boratto stílusa inkább Matias Aguayo profiljához áll közel.” A napijegy június 24-ig: 13 500 forint, azután úgyis elfogy.

Július 27-én, szerdán este 9-kor Mendes kor –és pályatársa, az itt a blogon kissé túlszerepeltetett Gilberto Gil lép fel zenekarával a VeszprémFesten. Az egykori kulturális miniszter nem annyira drága: 6000-8500 forintig terjedő belépőt kell csak fizetni a mesterért.

Veszprém annyira kitesz magáért, hogy a nyáron egy másik brazilt is megvendégel: Célia Marát az Utcazene Fesztiválon, aki egy kicsit azért kakukktojás, mert Bécsben él (oké, Mendes meg Amerikában) „ Valahol Manu Chao és Tom Zé között” – írta róla a La Republica, itt meg a fesztivál bőséges jellemzését lehet róla megtekinteni. Július 13-án, este 9-kor lép fel az Óváros téren, tavalyi emlékeim szerint több helyszín, így ez is ingyenes.

Bécs

Bécsbe is jönnek brazilok a nyáron: lesz egy egynapos brazil fesztivál június 24-én, aminek az a címe 1. Festival Da Musica Brasileira Em Vienna "Festival Conexao". A Reigen nevű klubban rendezik, a Hadikgasse 62-ben. Ez egy összművészeti mulatság, koncerteket
a Mundo Global és Besouro Preto ad (nekem ezek gyanúsan capoeira-zenekaroknak tűnnek), special guesttel kiegészülve, ők Alegre Correa és Radio Vira Mundo. A belépő 15 euró.

A napokban indult és július 17-ig tart a Jazz Fest Wien. Július 2-án itt is fellép Sergio Mendes, július 7-én pedig Fernanda Cunha jön a Tribute to Antonio Carlos Jobim című műsorral Fagner Wesley zongorista társaságában. Szintén a Reigen nevű klubban lépnek fel, a belépő 20 euró.

Órákig futtattam a nagyítómat a Sziget világzenei programja fölött, de szomorúan tapasztaltam, hogy Brazíliát mintha nem is sorolnák erre a földgolyóra a t. programszervezők. Igazából nem lepődtem meg, mivel az elmúlt öt évben nagyjából ugyanazok a nevek rotálódnak, és a programot csak az kavarja meg, amikor a Buena Vista személyzetében a kedves öreg tatusok elhalálozásábóél kifolyólag változások történnek. Nyilván túlzok, de akkor is.

Már régóta akartam írni erről a Francisco Silva nevű bohócról, aki valószínűleg hasonló politikai kiábrándultság következményeként került be a brazil parlamentbe tavaly, ahogyan egycsapásra reykjavíki főpolgármester lett a humorista-punk Jón Gnarrból (szintén tavaly). Aztán valahogy elsodortak az események, úgyhogy most csak egy gyors kedd esti aktualitás - via MTI.

Törvénytervezetet nyújtott be a felnőttkori írástudatlanság felszámolására egy bohóc, aki csak úgy foglalhatta el helyét a brazil parlamentben, hogy előbb be kellett bizonyítania: tud írni és olvasni.

Francisco Silva azt javasolta, hogy minden olyan felnőtt, aki megtanulja a betűvetést, részesüljön egyszeri, 345 dolláros pénzjutalomban. Mint a képviselő szóvivője, Edit Silva kedden kifejtette: a kifizetésre egy hathónapos írás-olvasás tanfolyam végén kerülhetne sor.

Silvát jobban ismerik Brazíliában művésznevén, Tiriricaként, ami portugálul Mogorvát jelent. Több szavazatot kapott a tavaly októberi brazíliai választásokon, mint bármelyik jelölttársa. Ellenlábasai azonban azzal vádolták, hogy analfabéta, ezért be kellett bizonyítania, hogy ismeri a betűket, és képes parlamenti feladatai ellátására.

Néhány héttel ezelőtt hivatali ügyben Pécsen jártunk fotográfus kolléganőmmel és kipróbáltuka Király utcából nyíló Korhely pub egészen kellemes ebédmenüjét. A kovbojos-pampás-eklektikus-tengerimalacos dizájnból az egyik falról egy valódi brazil ereklye türemkedett ki: az 1966. július 15-i magyar-brazil mérkőzésről szóló, hanyagul bekeretezett újságcikk, amely a magyar válogatott 3-1-es győzelméről számol be. Mivel én már találkoztam olyan focibuzi brazillal, akit sehogy sem lehetett meggyőzni arról, hogy a magyarok valaha is megverték a brazilokat, fontosnak tartom, hogy tárgyi bizonyítékom legyen a győzelemről. Ezért kolléganőm, Pályi Zsófia, két fotográfiát is készített a dicső eseményt hírül adó Népsportról.

Íme:

(A közelgő júliusi évfordulóra való tekintettel itt olvasható el minden részlet a mérkőzésről.)
Fotók: Pályi Zsófia

Figyelemreméltó fotókiállítás látható még szinte egész júniusban a Mai Manó Házban Molnár Zoltán: Brazil Napló, 2008 címmel. Ahogy korábban itt is szó volt róla, a magyar fotográfus Bahia államban (az Itaparica nevű szigeten és Salvadorban) valamint Rio de Janeiróban és Belémben járt ösztöndíjjal 2008-ban. A nyolc hetes időtartam alatt végig fényképezett, fő témája az emberek és a víz kapcsolata illetve a favelákban élő gyerekek voltak. Mindezek jelennek meg a fekete-fehér képeken.

Molnár Zoltán fotográfussal az egyik rádió készített egy részletes interjút, ami itt meghallgatható, én csak pár apróbb kérdést tettem fel neki emailben olyan dolgokról, amikről úgy gondoltam, hogy a rádióadásban nem kaptam rájuk választ.

Amúgy mindenképp érdemes megnézni a kiállítást, további infó itt olvasható róla.

(Az összes fotó Molnár Zoltán tulajdona)

Miért fekete-fehérre fotóztál egy ennyire színes országot?
A fekete-fehéret jobban szeretem, mint a színes fotográfiákat.A rádióinterjúban említetted, hogy nagyon sokféle embert láttál az utcákon, míg a fotóidon főleg afro-amerikaiak szerepelnek. Miért éppen őket választottad témádul?
Fotográfiai szempontok vezéreltek a leginkább. Új kihívást jelentett számomra az afro-amerikai emberek vizuális megjelenítése. Próbáltam a megfelelő fehér és fekete folthatásokat megtalálni egy kompozíción belül. Azért volt különleges számomra, mert fordítva kellett gondolkodnom.

Az egyik témád a víz és az ember volt - ezt ki is állítottad Itaparicán. Mi volt a másik téma?
A favelákban élő gyerekek.

Hogyan fogadták az itaparicaiak a képeidet? Hagytál ott nekik fotókat?
Igen kaptak képeket. Hasonlóan, mint egy antroplógus, én is használtam a polaroid nyersanyagot, amit azért vittem magammal, hogy ott hagyjam a képet ajándékba annak, akit lefényképeztem. Ennek nagyon örültek. Nekem pedig sokat segített abban, hogy elfogadjanak. Volt a falu könyvtárában egy kiállítás, amit sokan látogattak.

(A következő oldalon további remek fotók láthatók és az interjú is folytatódik!)

Július 7-én életében először Budapesten lép fel Sergio Mendes, aki nem csak fantasztikus öltönyeiről ismert, hanem arról is, hogy nála senki sem adja elő szebben a Mas que nadát vagy a Pais tropicalt. Mostanában azért is aktuális, mert sokat dalol a Rio című filmben. Az interjúból nagyon sok érdekesség kiderül, egyebek mellett az is, hogy aki meg akarja örvendeztetni Budapesten, vigyen neki egy üveg tokajit!

Itt most egy kis részletet ragadtam ki, a többiért mindenképp érdemes átklikkolni a Quartra!

Egy korábban nekünk adott interjúban a szintén brazil Rita Ribeiro ugyanerről azt mondta, hogy egy dal nagyobb dolog, mint maga a szerzője. Onnantól, hogy megírta, a szerzőnek már nincs hatalma felette, mert a dal nem az övé, hanem mindenkié. Ez a brazil szemlélet?

Ez, pontosan. A dal, a dallam, a ritmus nem birtokolható, az mindannyiunké, mint a napfény. Brazília zenei hagyományának ereje és sokszínűsége ebből a szemléletből származik. De nézhetjük máshonnan is: az, hogy valaki jó dalszerző, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy jó előadó is. Ezek különböző képességek és a legjobb daloknak meg kell találniuk a legjobb előadókat. Nézzünk két példát: Antonio Carlos Jobim a legcsodálatosabb dalszerző volt, de közel sem ő volt a saját dalai legjobb előadója, a saját előadásában valószínűleg nem váltak volna ilyen híressé a dalai. Az ellenpélda lehet Frank Sinatra: ő fantasztikus előadó volt – például Jobim dalaié is, de dalszerzőnek semmilyen sem.

A klasszikus és dzsessz tanulmányok után mi fordította a pop felé?

Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján Rio de Janeiróban voltam fiatal zenész. Szerintem ez elég motiváció, bár a dzsessz még sokáig megmaradt mellette, Cannonball Adderleyvel is csináltam én lemezt. De Rióban annyira erős, annyira csodálatos volt a vonzása annak a korszaknak, a bossa nova hajnalának és annak a kivételes generációnak, amelynek a része lehettem, hogy ez beszippantott.

Fantasztikus leletekre bukkantam az interneten: a 13 másodperces villámvideón az látható, amint a brazilul bizalmasan Bobizinhónak nevezett Bob Marley Brazíliában focizik és gólt lő; a rövidebb videón pedig nem sokkal később elhunyt raszta-kollégájával, Jakob Millerrel fut szerintem az Ipanemán.

Egyébként szomorú focis tény, hogy Bobizinho 1981-ben bekövetkezett halála összefügg a focival: a szenvedélyes futballrajongó BM 1977-ben focizás közben szenvedett el egy lábsérülést, amit a dogmatikus rasztafári elveket követve nem kezeltetett. Később fizikai állapota egyre romlott, mígnem még bőrrákot is megállapítottak nála. Az utolsó koncertjét 1980. szeptember 23-án adta.

(Itt a látogatásáról készült hosszabb tévétudósításba van beleszőve a két sportos jelenet.)