Izaura barátai

Oké, a portugálok nem brazilok, de a két országban beszélt nyelvek (portugál és portugál) nagy hasonlósága és a két kultúra közös jegyei miatt szemlézzük ezt a remek eseményt. Kedden kezdődnek a Budapesti Portugál Filmnapok a Budapesti Camőes Intézet Portugál Nyelvi Központ és a portugáliai Zero em comportamento nevű kulturális egyesület valamint a Cirko Film és a Művész mozi szervezésében.

Öt filmet vetítenek december 10. és 14. között, minden nap este 7-től a Művész moziban. A filmek az elmúlt négy évben készültek, és mindegyik a másság kérdését közelíti meg. Több közülük nemzetközi díjakat nyert.
 
A megnyitó ünnepségen Vicente do Alves Ó Florbela című filmjét vetítik, mely a portugál költőnő Florbela Espanca életét dolgozza fel. A megnyitón jelen lesz a rendező is, aki a portugál nagykövet António Jorge Mendes, a portugál nagykövetasszony, valamint Patrícia Infante da Câmara, a Budapesti Camőes Intézet Portugál Nyelvi Központ vezetőjével együtt rövid beszédet mond a portugál filmről. Az érdeklődőket egy pohár portói borral várják.

A filmek között pedig ott lesz a fantasztikus Tabu is, Miguel Gomes filmje, ami a 2012-es Berlinaléról egyebek mellett a Krtitikusok díját vitte haza. (Nekem pedig benne van a top 20 kedvenc filmemben).

A filmeket eredeti nyelven, portugálul vetítik, magyar felirattal. A jegyár minden filmre egységesen 800 Ft. Itt van az infó a Facebookon. 

Itt pedig a program, ha ráklikkelsz, megjelenik nagyban:

Egy cukipofa gyerekfilm nézhető meg teljes egészében a youtube-on: a Menino Maluquinho, amit egy rajzfilmből filmesítettek meg (talán emiatt is emlékeztet egy kicsit a Dennis, a komiszra, vagy a magyar gyerekfilmek közül a Hahó, a tengerre - ami amúgy szintén fent van a youtube-on). Nem néztem még meg, csak végigpörgettem, ami alapján pompás kalandok folynak szuper helyszíneken, pl. Paraty-ban. Portugálul van, angol felirat nélkül.

Kép a filmből ill. a teljes film (érdemes kirakni teljes képrenyőre):

Péntek este fél 8-tól Budapesten, a Toldi mozi nagytermében látható a Bay Of All Saints című amerikai-brazil dokumentumfilm. A filmet hat éven át forgatta Annie Eastman rendező három anyáról, akik egyedül nevelik gyerekeiket egy bahiai vízi favelában. Amikor a helyi kormányzat fel akarja számolni a szegénynegyedet, hirtelen szembe kell nézniük a hajléktalanság veszélyével. A film a Ha érteni akarod a világot-filmfesztiválon látható 500 forintos belépőjegyért.

Még nem láttam, de aki igen, az azt írja róla, hogy megindító történet a három nő harcáról a kilátástalanság ellen. (Alább a trailer, ez pedig itt a film linkje.)

A trailert végigkíséri a berimbau nevű capoeirás hangszer hangja, amiről kiderült, hogy nem véletlen, mivel a rendezőnő capoeirázik. Itt egy beszélgetés a filmrendezővel, sok filmrészlettel.

Itt pedig a filmfesztivál programja.

Este indul az Országos latin-amerikai filmnapok, melynek csupa díjnyertes filmje Budapesten főleg a Cirkóban és vidéki városokban láthatók majd. Mondjuk becsúszott egy portugál film is, de ennek én kimondottan örülök. A fesztivál nyitó díszelőadása a Violeta lesz a Toldi moziban csütörtök este.

Tabu

Először is lesz egy bódítónak tűnő, szép lassú tempójú brazil film, a Historias que so existem quando lembradas, amit nem láttam, de a trailere alapján nagyon szívesen megnézném:

Másrészt lesz egy óriási kedvencem, a Tabu (Miguel Gomes filmje), ami ugyan nem latin-amerikai, hanem portugál (bár tény, hogy közreműködtek benne brazilok is); de sebaj, ha egyszer ez volt az egyik legjobb film, amit tavaly láttam, kapott is a Berlinalén két díjat. Ha most Magyarországon lennék, azonnal rohannék a moziba. Ráadásul a filmnapok vendégei lesznek a film szereplői, Manuel Mesquita és Carloto Cotta is.

És végül még egy film a programból, a mexikói Post Tenebras Lux, melynek rendezője, Carlos Reygadas tavaly Cannes-ban elvitte a legjobb rendezésnek járó díjat:

Részletes program itt a kívánt napra/címre/helyszínre klikkolva.

Most vettem észre, hogy fent van a Youtube-on a Besouro című film, amire nagy várakozással ültem be 2009-ben a Berlinalén, aztán majdnem elaludtam, olyan unalmas volt, végül - bár azért egész jól szórakoztam - kicsit csalódottan távoztam. Nem is ajánlanám itt, ha hibái ellenére nem derülne ki belőle egy sor érdekes dolog a capoeiráról, annak egy fontos alakjáról, Besouro Mangangáról, a legendás bahiai capoeiristáról illetve az 1920-as évek állapotairól. Szóval ha úgy nézi valaki, mint egy játékfilmes jegyeket is magán viselő dokut, akkor jól fog szórakozni.

(Magáról Besouro Mangangáról itt van az alaptudás.)

Majdnem egyórás dokumentumfilm került fel két hete a youtube-ra Mestre Pastinháról, aki a capoeira autentikusabbnak tartott ágának, az angolának az ősatyja (a másik ágat regionalnak hívják).

Fantasztikus dokumentumfilm, amiben egyebek mellett megszólal Jorge Amado író, aki nagy barátja volt M. Pastinhának illetve két legismertebb tanítványa, Mestre Joao Pequeno (aki majdnem egy évvel ezelőtt hunyt el) ill. Mestre Joao Grande is, aki hamarosan jön Európába. Csodás képek, remek gondolatok; illetve a legendás mester története, aki vakon és teljes nélkülözésben halt meg 1981 novemberében Bahiában. A filmben számos régi felvétel és interjú, illetve pár szívszorító kép élete utolsó időszakából.

Kép Mestre Pastinháról játék közben

Elkészült végre A Tropicália-film a 60-as, 70-es évek brazil zenéjével!

A dokumentumfilm rendezője Marcelo Machado, aki Caetano Veloso, Gilberto Gil, az Os Mutantes, Tom Zé, Gal Costa, Jorge Benjor stb. fényes korszakát mutatja be, és velük együtt a nagy fesztiválokat, őrületes hippiskedéseket. A rendező (a lenti videóban) egyebek mellett arról beszél, hogy direkt főleg nem jelenkori visszaemlékezésekkel, hanem korabeli képekkel dolgozott.

Kétnaponta csekkolom, mikor lesz már végre letölthető, mert gondolom, a magyar forgalmazók nem törik majd össze magukat, hogy behozzák a filmet. Brazíliában szeptember közepe óta vetítik, aki ott van éppen, azonnal induljon megnézni!

via donttouchmymoleskine

Itt a trailer, ami alapján szuper lesz a film:

Itt meg a rendező mondja el az okosságokat:

Végül pedig a film Facebook-oldala és az IMDB-oldala.

Néhány héttel ezelőtt egy készülő cikkhez segítséget kért az egyik kolléganőm, aki olyan embereket keresett, akikre valaki főz. Gyorsan meg is kérdeztem riói barátnőmet, J.-t, aki még aznap villámgyorsan meg is válaszolta a kérdéseket. A cikkbe végül nem került be, a blogba viszont remekül jön, úgyis régóta írni akartam a brazil bejárónőkről.

Úgyhogy először itt egy idézet egy régebbi cikkemből – hogy meglegyen, miről is van szó -, utána pedig a villáminterjú J.-val, akinél többször laktam egy-két hetet. Túlzás nélkül állíthatom, hogy J. a világ egyik legkiválóbb és leghumánusabb embere, elképesztő szociális érzékenységgel, és még mielőtt még valaki egy elkényesztetett úrikisasszonyra gondolna: középosztálybeli, keményen dolgozó nő a harmincas évei elején, aki egy kétszobás lakásban lakik az öccsével a Copacabana városrészben, ami nálunk mondjuk az Újlipótváros jobb részeinek vagy a Moszkva tér környékének felel meg.

”A brazil közép- és felsőosztály ma bejárónőt tart. Ezek a nők és asszonyok jobbára az ország szegény, elmaradott, észak-keleti részéről származnak, innen költöznek a part menti nagyvárosokba. Jobbára feketék, nem ritkán analfabéták (…), a szerencsésebbek egyetlen helyen dolgoznak. Egy ilyen nő jól keres, van szabadnapja és még szállást is kap; a kevésbé szerencsések valamelyik szegénynegyedben húzzák meg magukat, és onnan pendliznek rosszul fizető munkahelyeikre hetente hétszer naponta akár kétszer két órát is.

A Rióban vagy más nagyvárosban szolgáló cseléd álmodni sem mer egy olyan óceán-közeli lakásról, ahol fél életén át törli a port és főzi vasárnaponként a brazilok nemzeti eledelét, a feijoadát. A fáradságos munkával megkeresett pénz nagy részét hazaküldi az otthon maradottaknak, hiszen nem ritka, hogy egymaga tart el 5-6 családtagot. Roppant teher nyomja a vállát: ha ő kiesik a munkából, az sok esetben a szó szerinti éhezést jelenti szeretteinek.”

Ez pedig a miniinterjú J.-vel főzés-bejárónő témában:

Mennyire megszokott a családodban és a baráti körödben, hogy háztartási alkalmazott főz rátok?
Brazíliában élünk, és ez nálunk már régóta elterjedt a nem szegény háztartásokban. Amióta folyamatosan javul az ország gazdasági helyzete, egyre nehezebb olyan embert találni, aki a hét több napján is tud főzni rád. Az mindenesetre továbbra is elég megszokott, hogy a bejárónő előre megfőz néhány napra, és aztán lefagyasztja az ételt, így minden napra van vacsora vagy ebéd. A családom és barátaim 80 százalékánál ez a helyzet. A nálunk lévő hölgy majdnem 35 éve a családunknak dolgozik, úgyhogy családtagként tekintünk rá.

Vannak olyan ételek, amiket kedvelsz, de nem tudja elkészíteni?
Nem tud írni és olvasni, úgyhogy ha erre kérném, meg kellene mutatnom neki, hogy kell elkészítenie az olyan ételeket, amiket rutinból nem tud megcsinálni vagy nem ismer.

Vannak más feladatok is, amik a főzésen kívül rá hárulnak a háztartásban?
Mivel bejárónőként tevékenykedik és hétfőtől péntekig nálunk is lakik, az összes házimunkát ő végzi: főz, takarít, vasal stb.

Szokták furcsállni a nem brazil barátaitok, hogy bejárónőtök van?
Mindig. Azt gondolják, hogy gazdagok vagyunk. Pedig voltaképpen az egész arra vezethető vissza, hogy Brazíliában a világon a legnagyobb a szakadék a legszegényebb és a leggazdagabb emberek között, tulajdonképpen ez szülte ezt a helyzetet is.

A téma egyébként vitatott Brazíliában: van, aki egyenesen a rabszolgaság továbbélését látja a bejárónői rendszerben. Mivel eddig több olyan barátnőmnél vagy cimborámnál laktam Rióban, aki bejárónőt tart (sőt, egy eset kivételével csak ilyen helyeken laktam), és mindenki nagyon emberségesen bánt az alkalmazottaival plusz elmondása szerint rendesen meg is fizette őket, nem feltétlenül értek ezzel egyet. Például 2006-ban egy olyan családnál laktam Rio Jardim Botanico nevű városrészében, ahol abból is látszott, hogy a bejárónő egyáltalán nincs elnyomva, hogy láthatóan nagyon jól szórakozott azon - és többször harsányan kinevetetett -, amikor rosszul ejtettem ki a gyömbér szót illetve kifejezetten volt kedve haverkodni velem és szintén vendégeskedő Eszter barátnőmmel. És nem azért, mert erre utasították volna a főnökei, vagyis a család.
(A témában angol nyelvű must read ez az egyetemi tanulmány, illetve a fenti film.)

Itt egy háromrészes dokumentumfilm, ami megmondja. Van egy riói cimboránk, aki annyira odavan a Bogaráért (brazilul Fusca), hogy nemrég magára is tetováltatta. Mondjuk nincs mit csodálkozni ezen a nagy szereteten: átlag négy órát állnak a dugóban kettesben munkába menet és jövet. Szerintem a csajával kevesebb időt tölt naponta. (A film a 2009-es ötvenedik jubileumra készült.)

Ezért itt most három dolog történik, mert ennyire futja a budapesti trópusi időben. Egyrészt gratulálunk! Másrészt belinkeljük ezt a linket a brazil mozi 2012-es nagydíjának nyerteseivel. Harmadrészt idekopizok egy miniösszefoglalást egy régebbi, témába vágó cikkemből (innen):

A pusztulás széléről hozták vissza a brazil filmet

A 195 milliós országban évente száznál is kevesebb film készül, ami nem sok, de mégis óriási előrelépés ahhoz képest, hogy a kilencvenes évek elejére a brazil filmgyártás egy bizonyos Fernando Collor de Mello elnök alatt majdnem örökre kimúlt. Feltámadását egy a kilencvenes évek közepén bevezetett új törvénynek köszönheti.

Figyeljünk fel a képben rejlő nagyfokú ötletességre!

A filmgyártást ösztönző törvény egy új támogatási rendszert tett lehetővé, amelynek lényege, hogy a szponzorok adókedvezményben részesülnek. Azóta a támogatók ütemesen pumpálják a pénzt a brazil filmiparba, és így egyre több film készül. Ezek főleg az ország szociálisan elhanyagolt régióiba vezetik a nézőt, a ritkán lakott, szárazsággal küzdő északkeletre és a riói és sao paulói favelák világába. A feltámadás olyan jól sikerült, hogy a kilencvenes évek óta számos film - Központi pályaudvar, Isten városa, Tropa de Elite - keltett nagy nemzetközi feltűnést és zsebelt be világszerte fesztiváldíjakat.

Olvasnivaló: Igazi brazil fiúk -az Isten városa kritikája
Olvasnivaló: Dögöljön meg minden drogos! -a Tropa de Elite kritikája
Olvasnivaló: Jókora maflás Brazíliából - a Garapa kritikája