Izaura barátai

Több jel szerint a Queremos! (Akarjuk!) az első közösségi finanszírozásban kialakult koncertszervező vállalkozás, mondjuk, hogy startup a világon. Rio de Janeiróban jött létre, ahol Budapesttel, mint mindjárt kiderül, van néhány áthallás. Például, hogy évekig az volt jellemző, hogy amikor a környékre – azaz Latin-Amerikába – angolszász/indie zenekarok érkeztek, Riót szépen kihagyták a turnéból (a jelenség ugye onnan lehet ismerős, hogy egy csomó zenekar megtorpan Bécsben és Budapestig már nem jön el). A legtöbb zenekar célja a néhány órára lévő gigametropolisz, Sao Paulo volt, és általában még útba ejtettek pár nagyobb latin-amerikai várost is, mint amilyen Buenos Aires vagy Santiago. Ám ami igazán bosszanthatta a szegény rióiakat: a zenekarok esetenként még a Riónál kisebb brazil városokban is felléptek, mint amilyen Porto Alegre, ők viszont rendre kimaradtak.

A hozzáértők szerint ennek számos oka van, a legfontosabb – és honi viszonyokkal legáthallásosabb -, hogy a koncertek az előzetes kalkulációk szerint viszonylag kis közönséget vonzottak volna. A cariocák (riói emberek) ugyanis nem annyira szerettek nagy pénzeket fizetni egy-egy koncertért (főleg nem indie zenekarokért), a helyi koncertszervezők emiatt pedig inkább nem vállalták az anyagi kockázatot.

A Queremos alapítói úgy hidalták át ezt a problémát, hogy közösségi finanszírozással (crowdfunding) teremtik elő azt a pénzt, ami egy-egy koncert bookolásához szükséges. Ilyenkor azt a minimális összeget gyűjtik össze, ami már garantálja az adott zenekar fellépését. Amint biztossá válik, hogy lesz koncert, elkezdik árulni a hagyományos koncertjegyeket, és amikor már eleget eladnak, a kezdő lökést adó crowdfounderek teljesen vagy részben visszakapják a pénzüket. Így a kockázat nullára csökken.

Az ötlet legnagyobb hozadéka a promóció: mivel a rajongóknak részesedésük van a az adott koncertben, részvételre buzdítják az ismerőseiket főleg a Facebookon, a Twitteren és a szociális média egyéb oldalain. A modell érdekes tapasztalata, hogy a legaktívabb résztvevők kevésbé aggódnak azon, hogy visszakapják-e a pénzüket, mint azon, hogy teltházas lesz-e a buli (ami egy ideje már nemcsak koncert lehet, hanem akár fesztivált is, és már a brazil előadókra is kiterjesztették). 2012-ben Amerikára is átterjedt a modell, csak itt WeDemand! néven fut. Milyen csodás lenne, ha nálunk is megjelenne valamilyen mutációja.

via

(Egyetlen klikkelés, és a jövőben nem maradsz le a brazil hírekről!)

Monique Maion brazil énekesnő, blues, jazz, kabaré és nem tudom még milyen stílusban alkot egyszerre, néha sötét, balladisztikus számokat csinál, Tom Waits számokat is szívesen kóverol; ráadásul portugálul és angolul is énekel. 2008-ban valamelyik jelentős brazil díjátadón őt választották a legjobb új előadónak és a legjobb hazai előadónak is. Ezt a számot az Os Fellas nevű zenekarral együtt rögzítette:

Ez is klassz (angolul):Ez a száma is elég pöpec, egy üres konyhában vették fel:

(Ide érdemes kattintani, ha nem akar lemaradni brazil híreinkről!)

Ezen az oldalon lehetséges, hogy bárki beleszólon egy ilyen fontos, történelmi Ügybe és a véleménye még egy könyv tartalmát is befolyásolja. Szerencsére egyszerre több mindenre lehet szavazni, de én önfegyelmet gyakoroltam és megálltam kettőnél. És senki se felejtsen el lepörgetni az aljára heló!

Egy újabb pompás videoklip a Cícero nevű zenekartól, ezúttal Rióból a Centroból, ahol a téren nyüzsgő embereken és a melankolikus zenehallgatáson túl egy esernyős flashmobot is végigkövethetünk - amint azt a szimpatikus hipszter fiatalok megrendezik. Néha kicsit idegesítő a kameramozgás, de tessék, itt a bizonyosság, hogy a funky Riót sem kerüli el a melankólia. Különben azt figyeltem meg, hogy az utóbbi egy-két évben a kúl brazil videoklipek elmaradhatatlan tartozéka lett a bohóc (például ezt az amúgy kiváló videoklipet sem kíméli). Ki tudja, miért.

Ez: Trupe chá de boldo. 2.13-nál vizuálisan is adja:

A zenekar ilyen szimpatikus borítókkal kedveskedik

Ha nem szeretné, hogy elkerüljék a brazil hírek, ide érdemes klikkolni.

Rafael Castro egy tréfás kedvű brazil énekes. Ez pedig egy hot, groovy száma:

Még több szám és remek hangulatú weboldal itt. (Engem amúgy halványan Frank Zappára emlékeztet a habitusa.)

Az újév első száma mi más is lehetne, mint egy jó pszichedelikus rock. Az 1966-ban alakult Os Mutantes annyira menő volt, hogy 1993-ban (egy évvel halála előtt) maga Kurt Cobain írt levelet a zenekarvezetőnek, amiben követelte, hogy álljanak össze újra. Azóta időnként engedelmeskednek neki:

A földkerekség legjobban sikerült feldolgozásának járó díjjal lehetne kitüntetni a brazil dalnok, Seu Jorge David Bowie-feldolgozásait. A vicces az, hogy tapasztalataim szerint egy csomó brazil nem is tudja, hogy Bowie az eredeti szerző és egyenesen Seu Jorge-nak tulajdonítja ezeket a számokat. Velem például előfordult, hogy budapesti otthonomban hallgattam David Bowie-t és látogatóban lévő riói barátaim csodálkozva kérdezték, hogy hát ez meg mi.

Seu Jorge az Édes vízi életben

De hogy jutott eszébe Seu Jorge-nak, hogy épp David Bowie-t dolgozzon föl? Nos, nem neki jutott eszébe, mivel nem is nagyon tudta, hogy ki az a David Bowie. Egy harmadik fantasztikus szereplővel lesz teljes a kép: ez Wes Anderson filmrendező, a hangulatteremtés császára. Amikor Wes Anderson megkereste azzal, hogy a The Life Aquatic With Steve Zissou (Édes vízi élet - 2004) című készülő filmjében játsszon el egy gitározgató tengerészt. Jorge erre - aki hazájában ekkor már jól ismert zenész, mondjuk, hogy sztár volt -, gyorsan kikölcsönzött néhány Bowie-cd-t, aztán lefordított pár számot portugálra és kicsit átfazonírozta őket. „A fekete srácok Brazíliában nem hallgatnak túl sok David Bowie-t” – magyarázta tudatlanságát 2010-ben egy újságírónak.

Úgyhogy ezek a Bowie-feldolgozások talán kivétel nélkül az Édes vízi élet betétdalai – amiben Jorge-nak Pelé dos Santos szerepében szinte csak a gitározva énekelgetés a feladata, jó, ha egyszer megszólal. A legjobban a Life On Mars sikerült, de a Rock 'n Roll Suicide is szuper, a Rebel Rebel is jó, a Ziggy Stardust meg a Lady Stardust meg elég oké. (Itt az átdolgozott számok listája.)  

Jorge az említett interjúban egyébként azt is elmondta, hogy a Bowie-kapcsolat új löketet adott a karrierjének, ami folyamatosan ívelt felfelé az egyik riói favelából, ahol valamivel több, mint negyven évvel korábban Jorge Mário da Silva néven megszületett.

Itt látható a bizonyítéka annak, hogy Telo, a higanymozgású brazil dalnok nem szeretne one-hit wonder maradni. A lenti klipben - ami jelenleg a brazil slágerlisták élbolyában van - szépen nyomonkövethető, hogy gizdul végig egy utcaszakaszt sztárként, de mégis megmaradva a Nép Fiának. Utóbbira az utal, hogy mindenki felé van egy-egy jó szava, egy-egy kedves gesztusa. A végén haverjával, Sorrisoval okoznak ugyan egy kis dugót a szórakozóhely bejáratánál, de sok lány bizonyára ezt is megbocsátja neki.
(Azt nem tudom, ezt is csórta-e híres slágeréhez hasonlóan.)

Elkészült végre A Tropicália-film a 60-as, 70-es évek brazil zenéjével!

A dokumentumfilm rendezője Marcelo Machado, aki Caetano Veloso, Gilberto Gil, az Os Mutantes, Tom Zé, Gal Costa, Jorge Benjor stb. fényes korszakát mutatja be, és velük együtt a nagy fesztiválokat, őrületes hippiskedéseket. A rendező (a lenti videóban) egyebek mellett arról beszél, hogy direkt főleg nem jelenkori visszaemlékezésekkel, hanem korabeli képekkel dolgozott.

Kétnaponta csekkolom, mikor lesz már végre letölthető, mert gondolom, a magyar forgalmazók nem törik majd össze magukat, hogy behozzák a filmet. Brazíliában szeptember közepe óta vetítik, aki ott van éppen, azonnal induljon megnézni!

via donttouchmymoleskine

Itt a trailer, ami alapján szuper lesz a film:

Itt meg a rendező mondja el az okosságokat:

Végül pedig a film Facebook-oldala és az IMDB-oldala.