Izaura barátai

A következő olimpiát Rio de Janeiróban rendezik meg 2016. augusztus 5. és 21. között. Az ötkarikás zászló már augusztus 13-án megérkezett Rióba Boris Johnsonnal, London funky polgármesterével együtt.

Ahogy a beharangozóban írtuk, a Szigeten lépett fel a New Yorkban élő Bebel Gilberto, akiről ezután két cikk is megjelent a Quarton. Először interjút készítettünk az igazán kedves énekesnővel - aki azzal kezdte a beszélgetést, hogy megköszönte, hogy érdeklődünk iránta, majd a twitterén is megírta, hogy milyen jók voltak a budapesti interjúk; aztán egy szép koncertkritika is megjelent róla. Mindkettőből idézek, hogy a kedves blogolvasó kedvet kapjon a további klikkoláshoz, illetve szemléztem a magyar sajtót is. Ja, és az is milyen szimpatikus már, hogy direkt azért érkezett két nappal a Sziget előtt Budapestre, hogy legyen ideje várost nézni, mivel még sosem járt itt. Élő legenda apja pedig a lelkére kötötte, hogy egyen egy gulyáslevest.

Részlet az interjúból:

És most, hogy Brazília már nem csak "a jövő országa" - ahogy a brazil mondás tartotta -, hanem a jelené, nem gondoltál arra, hogy visszaköltözöl? A gazdaság vágtat, sokat javult a közbiztonság, emberek milliói kerülnek ki a szegénységből.

Szívesen töltenék több időt a paradicsomi helyeken, amikor Brazíliában vagyok, de általában dolgoznom kell ott. Brazília jelen pillanatban pont a szárnyaló gazdasága miatt nagyon drága, ami sokaknak jó. Abban viszont egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ez a braziloknak annyira jó lenne, ahogy abban sem vagyok biztos, hogy fel vannak rá készülve. Nagyon bonyolult ez a mostani helyzet, tartok tőle, hogy hamarosan egy nagy bukás következik. Lehetetlen, hogy sokáig tartható legyen ez a szárnyalás, Rio már most olyan drága, mint London. Most voltam ott két hete, és míg régebben egy dollárba került egy kókuszlé, most négy volt. De az tény, hogy Brazília jelentőségteljes pillanatot él meg, aminek nagyon örülök. Az is nagyszerű, hogy egyre több ember kezdi megismerni Brazíliát. Nem rejtegethetem Brazíliát titokként a szívemben, meg kell osztanom másokkal is.
(A továbbiak itt)

Részlet a koncertkritikából:

"Bebel Gilberto trükkje a roppant csábító színpadi jelenlét. Fotókon, illetve az interjú alatt civilben olyan határeset számomra, nehezen tudom eldönteni, hogy vonzó-e vagy sem. A színpadon viszont ez egyértelműen, minden kétséget kizáróan eldől: az, de még mennyire. Nemcsak a ravasz ruha tehet erről, bár az is kétségkívül sokat segít. Nem is önmagában a folyamatos show, vagy inkább cicázás: hogy Bebel Gilberto táncol, incselkedik, mosolyog, integet, mutogat, beszélget, bohóckodik; leül és keresztbe teszi a lábát; gitárosát meghatott rögtönzött dalocskával mutatja be; tá-tánál bonyolultabb ritmust tapsoltat; mi több, PUSZIT KÜLD. Meg persze hogy hosszú ideje ez a legjobb koncertje, mondja."
(A továbbiak itt)

Itt pedig az Index szolidan lelkes koncertkritikája. A Magyar Nemzet (egy? vagy kettő?) újságírója viszont mélyen csalódott a produkcióban: "Bebel Gilberto fellépése hatalmas csalódás volt, legalábbis nekünk, akik ismerik az eredeti verziót. Bebel Gilberto bossa novája eredetileg elegáns, játékos és finom, itt viszont, amit előadott, inkább agresszívnek, egysíkúnak és közönségesnek hatott: talán még a feldolgozásoknál is széttördeltebb bossa novával, szellemtelen elektronikával és ritmussal."

Több cikket nem találtam a szigetes koncertjéről a Világhálón, ha mégis van, valaki kommentelje be pls.

Lehet, hogy gyermeteg a lelkem, de évek óta odavagyok a naiv festészeti alkotásokért. Vásároltam is néhány éve egy pálmafás-virágokat csónakban úsztató igen hangulatos és harsány képet a hippi piacon az Ipanemán (ami már csak nyomokban hippi, inkább a WAMP és egy kézműves piac keveréke, csak megmaradt a neve a hatvanas évekből).

Úgyhogy boldogan tébláboltam úgy két órát a világ legnagyobb naiv festészeti múzeumában, a MIAN-ban. Egyébként vicces volt a rengeteg ricsajozó gyerek és gyerekcsoport illetve, hogy nem szólt rájuk senki. És az is érdekes volt, hogy simán engedélyezték a fotózást. De a legérdekesebb az volt, hogy a naiv festőknek szemlátomást nem a legerősebb oldaluk a helyesírás (lásd Rambo), egy csomó vicces elírást találtunk a képeken. A múzeum három szintes, alul vannak a nembrazilok, a többi brazil; egy magyar alkotót is kiállítottak, róla két poszttal korábban van szó (neki meg a muzeológusok írták el a nevét).
Aki felmegy a Krisztus-szoborhoz a Corcovadóra, ne dobja el a jegyét, mert felmutatva jelentős kedvezményt kap az amúgy nem annyira vészes belépő árából.

Íme a nembrazil alkotók:

Innentől a brazil alkotók (külön felhívom a figyelmet a riói életképekről készült részletekre):

Szegény Rambónak elírták a nevét:

A híres amazonasi rózsaszínű delfin, amint a parton nézelődik:

A síró-gyászoló állatos környezetvédelmi témájú képek voltak a kedvenceim:

Csomó gyerek volt, ez pl. egy iskolai csoport:

Kilátás a múzeum teraszáról
A képek többségét én csináltam, néhányat Faludi Tamás cimborám.

Otto rocks!!! Csodás brazil rock 2010-ből, helyenként harminc évvel korábbi hangzással. A címnek megfelelően valóban hatperces, ahogy egy nyomokban pszichedelikus rockszámtól az elvárható.

Itt meg a szuper Céu fícsöringelésével:

Éspedig Bebel Gilberto, aki nekem személyesen nem tartozik a legnagyobb brazil kedvenceim közé, de értékelem a gesztust. A Quart is:

"Na végre, lesz egy brazil fellépő is a Szigeten - igaz, nem a Világzenei, hm, Party Nagyszínpadon (ami nem véletlenül nem szerepel kiemelten ajánlónkban; az okokat lásd tavalyi, de az idei programra is érvényes cikkünkben). Bebel Gilberto mondhatni beleszületett a bossa novába: Joao Gilberto és Miucha lánya, Chico Buarque unokahúga; és bár sajna dolgozott Mark Ronsonnal is, azért így is várjuk. (A38, augusztus 10., 21.40)"

(több róla itt)

Rióban található a világ legnagyobbjának tartott naiv festők múzeuma, a MIAN, közvetlen a Corcovadora vezető sikló lábánál. A főleg brazil festőkre koncentráló múzeum alagsorában helyet kapott egy nemzetközi gyűjtemény is, ahol meglepődve fedeztem fel egy hazai szerzőt, bizonyos Surinyánét és az ő 1984-ben Mártélyban készült képét. Íme:

A magyar Surinyáné-Sunrigane képe, amit Mártélyban festett

És a félrevezető aláírás (végülis csak egy évszám van a név és a helységnév között)

Aztán ez lett belőle

A meglepetés az ismertető kiírásban jött, a brazil muzeológusok ugyanis kicsit szabadon értelmezték a magyar szerző nevét, nem sokat vesződve a betűzgetéssel: az önmagában még hagyján, hogy a művész vezetéknevéből keresztnév lett, de még csak azt sem sikerült helyesen leírni, hanem, amint a képen látható, Sunrigane lett szegény Surinyánéból (aki nagy valószínűséggel Surinyáné Borsodi Katalin naiv művész). És ha ez nem lenne elég, a nagy nyári alkotótáborok helységének nevét, Mártélyt, nagyvonalúan megtették vezetéknevévé. Így a kiírás szerint Sunrigane Martely készítette a képet (az évszámot szerencsére sikerült nem elrontani).

A helyszínen nem jeleztem a tévedést, mert siettem, de azt hiszem, írok egy levelet a múzeumnak a trehányságról.

A kép úgynevezett nemzetközi kontextusban

A képek azért ilyen bénák, mert egy rettenetesen gagyi turista géppel készítettem, mert még mindig él bennem a reflex, hogy Rióba nem szabad értékes műszaki tárgyakat vinni. Pedig tényleg rengeteget javult a közbiztonság.

A riói metró első copacabanai megállójában, a Cardeal Arcoverde egyik szellőzőjének tetején látható ez a legalább egyméteres Batman. A tréfásságot mások is észrevették, mint itt és itt megtekinthető. Utóbbi megfigyelő szerint azután került a Batman a riói metróba, hogy az egyik metróépítő mérnök fia meglátogatta apját az építkezésen, és mondta neki, hogy az egyik szellőzőcsatorna pont úgy néz ki, mint a Batman barlangja. A mérnök pedig nem késlekedett ezt mások tudomására is hozni.

A két képet kb. ugyanabból a nézőpontból készítettem, az egyiket felfelé, a másikat előre fordított fotógéppel (foto @vb)

Budapesti lakoskent teljesen el vagyok szokva a nagyvarosi kedvessegtol, itt, Rioban viszont a legszelsosegesebb megnyilvanulasaival talalkozom nap mint nap. Az egyik ruhauzletben peldaul a kovetkezo tortent: a cimboram kinezett maganak egy oldalzsebes nadragot, odament a harmincas eladohoz, hogy akkor ez mennyibe kerul, mire az elado kiokositotta, hogy o ugyan nem venne ennyiert ilyen gatyat, mert olcso husnak hig a leve, es amugy sem vasarol ebben az uzletben soha, mert ketszer kimossa a dolgokat, aztan dobhatja ki. Tehat szepen es oszinten lebeszelte a cimboramat a vasarlasrol. Az elado.

Amugy is mindenki mindent keszsegesen elmagyaraz - neha totalisan felrevezetik az embert, de ezt is a leheto legnagyobb joindulattal teszik.

A leglenyugozobb kedvessegekkel egyebkent a tomegkozlekedesi eszkozokon lehet talalkozni. Az egyik kulvarosi buszon peldaul egy nalam joval idosebb, joval sotetebb boru es joval faradtabb no keretlenul az olebe vette a szatyraimat, mikozben alltam. Aztan mikor elaludt, szoritotta oket addig, amig le nem szalltam.

A helyuket is sokkal gyorsabban atadjak egymasnak itt kicsik es nagyok, nok es ferfiak. A minap pl. a kovetekezo jelenetet lattam a metroban: 28 koruli csavo all, elotte all egy 65 koruli sportos, de megiscsak oreg ferfi. A srac eszreveszi, hogy meguresedett egy hely, es szol az idosebb figuranak, hogy, halo, ide le lehet ulni. (Vegul a sportos ur nem ult le, ugyhogy leult a fiatal, de elobb ezt jol megbeszeltek.)

Vagy ott vannak a buszsoforok - a varosi Forma1 versenyzoi -, akiket nemcsak a megallokban lehet leinteni, hanem a leglehetetlenebb helyeken. Tegnap pl. a Botafogo varosreszben nyitotta ki egy olyan figuranak a sofor az ajtot, aki egy ket busz kozti egy meteres resben keretzkedett be jo messze a megallotol.

Es nincs iszonyu ember/hajlektalanszag a tomegkozlekedesi eszkozokon (pedig mindkettobol van boven Rioban), nemcsak a mostani, 25 fokos telben, hanem a 40 fokos nyarban sem.

Tél van Rio de Janeiróban – ami nagyon vicces tapasztalat olyannak, aki kellemetlen mínuszokban eli meg ezt az évszakot. Elsőre nem onnan lehet tudni, hogy tel van, hogy deresek az ablakok, csúsznak az utak vagy sószórók róják az utcákat. Még a trópusi, hatalmas levelű fák alatt is alig van több elsárgult levél, mint amúgy.

A telet elsőre a kutyákkal találkozva érzékeltem a város part-menti részén. Európai szemnek roppant mulatságos látni, amint nyakig beöltöztetett kutyákat sétáltatnak gazdáik a 20-21 fokos hidegben. Többször éreztem a kényszert, hogy megálljak és elmagyarázzam, hogy ez még nálunk, a hideg telektől szenvedő Európában, -5 fokban is nevetséges plusz a kutya hőháztartásának sem tesz jót, de végül mindig megalltam, kulonben sem vagyok akkora majer ilyen szakkifejezesekben. És ami még érdekesebb, hogy nemcsak a jómódú Zona Sulban, azaz az óceánparthoz közel eső városrészekben lehet ezt látni, hanem itt, északon is, a Meier nevű kerületben, ami ugyan még nem favela, de mondjuk olyan mint nálunk Kőbánya-Külső. Itt is sétáltatnak kutyaruhás olebeket az okos gazdaik!!

Két agár pulcsiban: jelenet a Copacabanáról a 22 fokos júliusi télben

A kutyákon kívül más állatok is jelzik, hogy itt a tél: vasárnap sportbarátaim – a látványtól extázisba eső brazilokkal együtt – egy pingvin-párt láttak úszkálni a Barra strandján. (Ahol a bátrabbak maguk is fürdőztek, bár a víz állítólag nem hideg, csak a levegő.) A pingvinek láttán egész csődület alakult ki a strandon, és az emberek egymás szavába vágva kurjongatták, hogy PINGUIM-PINGUIM, míg a pingvinek tovább nem úsztak. Amúgy pingvineket rendszeresen szoktak látni a brazil partoknál, de inkább délebbre.

A kep innen van, amikor 2006 juliusaban is ellatogattak a pingvinek Rioba

És végül jöjjön a riói tél még a kutyáknál es pingvineknel is viccesebb látványa: az ember. Az utcákon egyszerre mászkálnak bélelt kabátos–csizmás emberek es havaianas-papucsos, szörfnadrágos, póló nélküli figurak. Rendszeresen elfog a rohoges, amikor olyan csizmát hordo nő jön velem szembe az utcán, amit nekunk 10 fok folott eszünkbe sem jut felvenni. És még egyszer mondom: rosszabb napokon 19, jobb napokon 22 fok van most, a legdurvabb rioi telben. (Ma pl. 25 fok volt, es en voltam az egyetlen ember az utcan, aki rovidnadragban maszkalt.)

Amúgy a szigetelést egyáltalán nem tartalmazó és az ablakokat sem hermetikusan záródóra építő brazil házakban lehet azert dideregni ilyenkor, ahogy ez velunk is megtortent a minap. Aki eltöltött Lisszabonban vagy Barcelonában egy-egy telet, annak ismerős lehet ez a jelenség.

Írtam egy to do-listát, hogy mit akarok csinálni vasárnap reggeltől a kötelező, de nagyon kellemes szociális körökön kívül Rióban, ahová szombaton hajnalban utazok:

- rettenetesen sok pao de queijot enni (képen)

- ugyanennyi mentás ananászlevet inni

- felkeresni a világ legnagyobb naiv festészeti múzeumát (amennyiben nyitva lesz, amikor épp ráérek, mert anyagi gondok miatt kb. egy évig be volt zárva)

- elmenni legalább még egy funky múzeumba, ahol eddig nem voltam (kommentek jöhetnek tippekkel, köszi)

- felkeresni egy hatalmas lemezbolt, ahonnan beszerezni Céu, Criolo, Letuce, China, Aíla, Monobloco, Pedro Luis, Cássia Eller vagy Chico Buarque cd-ket

- elmenni valamelyik kiváló brazil zenekar koncertjére (a fentiek közül többet is értékelnék)

- megnézni, hogy áll a Maracana stadion és ezt fotókkal dokumentálni a munkahelyem számára (mondjuk nagyon gagyi fényképezőgépet fogok vinni sajnos, mivel a pöpec gépemet féltem)

- venni végre egy csomó könyvet

- és egy fantasztikus műanyag Melissa-cipőt

- megfigyelni, milyen a tél Rióban, mert eddig csak tavasszal és nyáron voltam

Mondjuk összesen kb. 6 szabadnapom lesz, hogy mindezt teljesítsem, és ekkor akarok találkozni a remek barátaimmal is, de szerencsére a turistaprogramokat már  kipipáltam az első három alkalommal. Simán lehet persze, hogy semmi nem lesz mindebből, csak a pao de queijo, meg a parton döglődés.