Nagyobb erdőterületet pusztítottak ki tavaly az Amazonas térségében, mint az a korábbi adatokban szerepelt, ezért a brazil kormány kiigazította erről szóló jelentését - írja az MTI.

Eredetileg 6450 négyzetkilométernyi erdőterület kivágását jelentette be a kormány, amelynek környezetvédelmi minisztériuma október elején arról tájékoztatott, hogy fölfelé kellett módosítani az adatot, ugyanis összesen 7000 négyzetkilométeren történt erdőirtás 2009 augusztusa és 2010 júliusa között.

Így néz ki az amazonasi esőerdő irtás után

Az eltérés oka, hogy az illetékesek műholdas becslés alapján mérik fel a kiirtott erdőterület nagyságát, ezt az adatot azonban az ellenőrzés után rendszerint ki kell igazítani.

Bár a kiirtott esőerdő területe jelentős, az elmúlt húsz évben még így is ez a legalacsonyabb adat. Az erdőterület zsugorodása 1995-ben érte el a rekordnagyságot: abban az évben közel 30 ezer négyzetkilométeren irtották ki a fákat az Amazonas mentén.

Brazília a 2009-es koppenhágai klímacsúcson elkötelezte magát amellett, hogy 2020-ig nyolcvan százalékkal csökkenti az amazonasi esőerdő irtását. A térség esőerdőinek húsz százaléka esett eddig áldozatul, pedig a globális felmelegedés elleni küzdelem szempontjából kardinális az Amazonas esőerdőinek megőrzése.