Izaura barátai

Mai posztunkban Manuel Juraciról és legjobb barátjáról, Bonecóról, a csacsiról lesz szól. Manuel egy Itatira nevű városban lakik, Brazília nem éppen leghálásabb részén, Ceará államban. Manuel egyszerre méhész és feltaláló.

Mint minden méhész, ő is rendes védőruhát visel, és hogy barátját, Bonecót is megvédje a kellemetlen csípésektől, készített egyet neki is. (4.13-tól látható a csacsi beöltöztetése ill. ahogy ebben a szerkóban gazdájával gyalogol).

Manuel és Boneco lakóhelyén nem egyszerű a gazdálkodás a száraz éghajlat miatt, pedig Manuel családja megélhetését főleg a méhészkedésből fedezi. Nem is rosszul: a helyi méhészek között ő és szamara az egyik legsikeresebb páros, kis barátja segítségével Manuel ugyanis sokkal több mézet tud vinni a piacra, mint egyedül – köszönhető ez alighanem a tetőtől-talpig fedő védőruhának is, amiben úgy festenek, mint egy atomtámadás boldog túlélői.

Manuelt Pardal, azaz Veréb tanárúrnak hívják környezetében, nem véletlenül, hiszen nagy ezermester. Szamarának kifejlesztett védőöltönyét pedig már nem csupán a helyi méhészek irigyelik, felfigyelt rá a Brazil Méztermelők Szövetsége is, akik arra kérték, gyártson több ilyen szamár-ruhát. Manuel megfontolja a kérésüket, ugyanakkor biztos benne, hogy sikerének kulcsa nemcsak a speciális ruha, hanem hűséges barátja, Boneco is.
via

Magas jutalomért keresik a volt brazil válogatott Marcelinho kiesett fogát a Sport Club do Recife labdarúgócsapatának pályáján.

A 36 éves középpályás a Nautico ellen 4-3-ra megnyert vasárnapi bajnokin ütközött az ellenfél egyik játékosával, és a 4000 realért (kb. 520 ezer forint) beültetett implantátum nagy ívben kirepült a szájából. A német Herthánál is megfordult játékos ijedten mutogatta társainak a foghíjat, majd 1000 realos (130 ezer forint) jutalmat helyezett kilátásba annak, aki megtalálja a műfogat. A klub alkalmazottai hétfőn is kutatták a gyepszőnyeget.

Külön érdekes, hogy Marcelinho tavaly is elvesztette egyik fogát meccs közben, akkor is a Nautico volt az ellenfél, és a Recife akkor is győzött (2-0).

MTI

(Hasonlóan érdekes fogas történet éppen tavaly ilyenkor az idősödő, motorcsónakkal húzott banánon bulizó nénikkel esett meg, amiért ide kell klikkolni.)

Egy testtel, de két fejjel születettek babák Brazíliában. Az orvosok szerint a sziámi ikerség egy ritka formájáról van szó.

A fiúk hétfőn jöttek világra az ország északi részén Pará államban, és a Jesus, valamint az Emánuel nevet kapták a közelgő karácsonyi ünnepek tiszteletére. Az Emánuel a héber eredetű Immanuélből ered.

Az egy testen osztozó két agy külön működik. Az elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy két gerincoszlopuk van, de többi szervükön osztoznak. Az viszont - orvosi és etikai alapon is - kérdéses, hogy meg lehet-e és meg kell-e operálni őket.

Az anya csak a terhesség végén szerzett tudomást arról, hogy magzatának két feje van, és gyakorlatilag ikreket vár, bár minden vizsgálatot megcsináltatott egészen az ultrahangig. A 23 éves nőnek már három gyereke van.

"Fontos megérteni, hogy két gyerekről van szó, nem pedig egyről két fejjel" - fogalmazott az anyát kezelő orvos.

Az Egyesült Államokban hasonló sziámi ikrek születtek 1990-ben. Abby és Brittany Hensel viszonylag normális életet él Minnesota államban - derült ki egy róluk készült 2008-as dokumentumfilmből.
MTI

Ez az MTI-hír annyira utánozhatatlan stílusban van megfogalmazva, hogy egy szót sem merek átírni benne: 

"Zsíros" fogást csináltak vonatrablók Brazíliában: a sínek bezsírozásával 50 tonna kukoricát zsákmányoltak.

Tettük valamelyest a legendás angliai nagy vonatrabláshoz hasonlítható, amely fél évszázada történt. A brazil tettesek tömérdek pénz helyett ugyan csak magokat raboltak, de ők is tömérdeket. A tettesek Sao Paulótól 300 kilométerre kenték be zsiradékkal a sínpályát, az 54 vagonból álló szerelvény emiatt azután lelassulni kényszerült annyira, hogy a rablók le tudtak emelni róla erőgéppel több konténer kukoricát.

A brit Metro újság megjegyzi, hogy mozgó vonat kirablásának módszere leginkább westernfilmekre emlékeztet.
MTI

Ma végre véget ér a karnevál, és eltűnik a rengeteg páváskodó csillivilli kép a fotóügynökségek oldaláról. A karneválnak erről a Sambadromban / stadionokban vonulgatós, szambaiskolás-versengős részéről dirket nem írok, mert igazi turistás és unalmas cucc (mennyire lehet izgalmas 35 fokban üldögélni 10 órán át egy lelátón több tízezer forintnak megfelelő reálért és az egyik elvonuló iskolát bámulni a másik után? Hát megmondom: semennyire!). Az igazi népünnepély bloco-król viszont - ahogy ígértem is - hamarosan  jön egy élményposzt!

Úgyhogy inkább megírok egy HIHETETLEN storit, ami pár hete velünk történt.

Az egyik februári hétköznapon éppen a több mint 4 kilométer hosszú Copacabana hullámaiban ugráltam, amikor egyszer csak azt hallom, hogy a szomszédos hullámokból valaki a nevemet kiabálja. Kizárt, tuti rosszul hallok – gondoltam nem teljesen megalapozatlanul -, aztán csak oldalra pillantottam, és mit látok? Ott ugrál egy izlandi ismerősöm, akit még a budapesti dzsungelharc-klubban ismertem meg, tőle fél méterrel odébb meg a dán barátnője, akit ugyanonnan ismerek.

Ebben a magasságban volt a hullám, ami összesodort minket

Oké, hogy a 12 milliós Rióban az ott lakók szerint minden lényeges dolog a Zona Sulban, azaz a déli városrészben történik, és a turisták által is ez a leglátogatottabb városrész, de az ilyen összefutás matematikai esélye elenyésző (sztem legalább kétszáz nulla van a 0, után, mire jön egy egyes). A hihetetlen Storit fotóval dokumentáltuk - amit ide most nem teszek fel -, miután kimásztunk a hullámokból. A hullámokban ugyanis rájöttünk, hogy lehetetlen úgy beszélgetni, hogy félperces ritmusokba az ember szájába zúdul egy csomó sósvíz. Az izlandi lány blogjából amúgy itt van pár első riói benyomása angolul, aminek – nem minden -, de a legtöbb pontjával egyetértek (Valamiért nem tudom rálinkelni a szóra, úgyhogy itt: http://inamyasin.blogspot.com/2011/02/learning-through-experiance.html). Azt tervezik, hogy mennek az Amazonas vidékére is, úgyhogy érdemes néha ráklikkolni a blogjára.

Csodalatos utazasunk soran velunk es kornyezetunkkel is tortentek oruletes esemenyek. Az egyik peldaul akkor, amikor nehany napot eltoltottunk a Riotol delre talalhato Costa Verde nevu, esoerdovel diszitett partszakaszon (illetve a bajos, tortenelmi kisvarosban, Paraty-ban). Innen kirandultunk at egy szep napon egy kis szigetre.

A kis sziget nevet elfelejtettem, de nem is ez a lenyeg, hanem, hogy kedves brazil fiatalok csapatepito hetvegejen vettunk reszt egzotikus gringokent, es a szigetkirandulasra az egyik resztvevo 60 koruli anyukaja is eljott. A sziget oriaskovei kozott tettunk-vettunk, amikor egyszer csak azt lattuk, hogy a kedves mama es hasonlo koru baratnoi egy oriasbananon szaguldoznak, kurjongatnak es integetnek. Csak egy ora mulva hazafele a kocsiban tudtuk meg, mi is tortent, miutan megallt a banant huzo motorcsonak.

Innen indult el műfogsorával, majd érkezett anélkül a kedves hölgy

A kedves mama es baratnoi lenduletesen lepattantak, am az ugras hatasara egyikuk szajabol kipottyant a mufogsor, egyenesen bele a vizbe. A szenyor nenik ezutan hosszas keresgelesbe kezdtek, de mivel az ocean minden mas vadviznel jobban hullamzik, sajnos mindhiaba.