Izaura barátai

Rohanjatok a Nagyvásárcsarnokba, szombat délutánig dübörög a Brazil Napok! Ami a legjobb, hogy lesznek függőágyak, valamint ételek és capoeira-bemutató is.
További infó itt, kép itt. Nyitvatartás itt:

péntek: 9.00 – 18.00
szombat: 9.00 – 14.00

(Ha valaki lát ilyen pao de queijot - vagy bármilyet -, vegyen nekem 10 dobozzal légyszi, mert vidéken leszek.)

A Budapest Bár pár hete tízállomásos miniturnéra utazott Brazíliába. Az első repülőjét a hó miatt lekéső, majd a másodikkal kollégái után eredő Lovasi András a turnéról visszatérve emailes miniinterjúban számolt be tapasztalatairól. Eszerint négy napot töltöttek Rióban (L.A. csak hármat - lásd repülő), a többit Sao Paulóban; emellett turistáskodtak és megtekintették az Iguazu-vízesést. Kiderül egyebek mellett, hogy milyen koncertezni Brazíliában, hogy a brazilok felállva ünnepelték a Budapest Bárt, hogy miért érezte magát Bástya elvtársnak L.A., illetve az is, hogy sudár termetére még a helyi nők is felfigyeltek, amit a még sudárabb Frenk azzal igyekezett hárítani, hogy L.A. ki van égve.

Lovasi András a Budapest Bárral (kép innen)

Elsőként azt szerettük volna megtudni, hogy voltak-e Lovasi Andrásnak előzetes elvárásai Brazíliával szemben és észlelte-e a két szupermetropolisz, a nemtörődöm Rio és a szorgos Sao Paulo közti eltéréseket és rivalizálást:
Nyilván volt néhány sztereotípia a fejben, és ezeknek lelkesen meg is feleltek a brazilok, de a városok közti rivalizálás nem annyira jött át. Csak annyi, hogy Sao Paulóban nagyobbak és drágábbak a kocsik. És talán a belvárosban kevesebb a rendőr. Rióba a  reptérről befelé jövet azért elég riasztó volt a sok lepusztult épület és romhalmaz a permanens olajszag és az akkor még szokatlan rengeteg szögesdrót mindenen. Rióban tényleg minden nap buli volt, legalábbis a mi utcánkban, ahol aludtunk (szerettem volna csak), az utcán a helyiek a hostelben meg a horvát turistalányok és a körülöttük legyeskedő szörfbajnokok vitték a prímet. Minden este más műfajú parti volt állítólag a belső udvaron, amit krétával írtak fel egy táblára: afrobeat, funky stb., de én mindig ugyanazt a James Brown-videót láttam csak, és mentem aludni, a Frenk mondta is az érdeklődő lányoknak, hogy már ki vagyok égve. Sao Paulóban meg voltunk két klassz buliban is, egy utcabálon, meg egy choro-klubban, jó volt a zene, és gud volt a vájb (ezt egy kaliforniai fiú mondta, egy nagyon szép helyi lányt ölelgetve).

Hogyan fogadták a zenekart, ugyanazok a számok hasítottak, mint itthon? Hogyan reagáltak a sao paulói magyarok?
Csak egy olyan hely volt, a Magyar Intézet, ahol többségben voltak a magyarok, máshol max egy-két család. Mindenhol nagyon szerették a produkciót, néha már közben is ment a felállva ünneplés, stb., a műsor fele instrumentális volt, az énekesek csak 2-2 dalt énekeltek, de azok is működtek. a körülmények klasszak, jó cuccok, új koncerttermek, teltház, jó logisztika, catering, szóval nagyon menőként kezeltek bennünket.

A magyarok közvetlenek, segítőkészek, és főleg az idősebbek részéről tapasztaltuk persze a megindulás jeleit is, de szerveztek nekünk napközbeni programokat is, úgyhogy amennyire lehetett bejártuk Sao Paulót (inkább csak néhány részét, mert ezt a várost szerintem senki sem ismeri teljesen).

Találkoztál olyan brazil zenékkel, amiket azóta is hallgatsz vagy készülsz letölteni? Brazíliában mindig, mindenhol szól a zene, kaptál el valamit, ami akár beépülhet még valahova?
A telefonommal felvettem pár zenekart, de sajna nem tudom a nevüket, de megismerkedtünk egy kint élő magyar csajjal, aki lehet, hogy megpróbál néhány zenekart Európába és persze Magyarországra elhozni. A direkt hatások általában elég bénák a zenében, lehet, hogy csak évek múlva bukkan fel valami motívum, de akkor már azt hiszem majd, hogy én találtam ki. 

És végül arra a kérdésre, hogy mit szeretett leginkább és mit legkevésbé Brazíliában, a következőket válaszolta az előadóművész:
Amit igen: leginkább a gyümölcsök, a steak-ek, az éghajlat és a meleg eső, a sokféle ember, hogy a nők belenéznek a szemedbe, a zöld sok árnyalata, a Copacabanán este a focizó kiscsávók, a kényelmes buszfotelek éjjel, hogy amikor úsztam egyedül egy medencében, ketten is vigyáztak rám egy-egy magaslesről, mint Bástya elvtársra.

Bástya elvtárs az uszodában

Amit nem: elég drága minden (az utolsó 3 évben állítólag 30%-kal nőttek az árak). Sok a rács, szögesdrót, villanypásztor, szerencsére minket nem zsebeltek ki, megúsztuk, de sok kemény sztorit meséltek a helyiek.

(Ha a jövőben semmiképp sem szeretne lemaradni a brazil hírekről, ide érdemes klikkolni.)

Még júniusban gyors egymásutánban megnéztem két olyan filmet, ami brazil vagy Brazíliáról szól, és normális esetben nem néztem volna meg egyiket sem, de mivel egy hétig hét öltéssel a számban feküdtem, a leszedált állapotba ez pont belefért.

Az egyik a Rio című 3D-s animációs madaras film, a másik a Budapeste. Közös bennük az, hogy brazil a rendezőjük, a madarasé a Jégkorszak-trilógiát is jegyző riói rendező, Carlos Saldanha, a másiknak Walter Carvalho.

A Rio című filmnek nagyon javára vált a rendező helyismerete (ami már a trailerből is feltűnt), elképesztő földrajzi pontossággal ábrázolja Riót (a tengerparti részt, a favelákat, a Santa Terezát, a Sambadromót, de még a sárkányrepülő-felszállót is, ami egy közkedvelt turista célpont, nemrég olvastam a fácsén, hogy egy ismerősömtől felszállás előtt ott loptak el valamit).

A karakterek is szuperek: például a brazil-jelkép tucanó madár, akinek kiemelkedő pillanata, amikor szorult helyzetben jön a híres num dá pra dá um jeitinho? dumával, amit kb. úgy lehetne lefordítani, hogy nem tudnánk megoldani okosba? (Oké, angolul láttam, csak gondolom, hogy ezt mondta.)

Évekkel ezelőtt Amszterdamban szilvesztereztünk egy vegyes brazil-holland-magyar-német társaságban. Nagyon jól szórakoztunk a brazil cimbiken, ahogy a hóban és jégen igyekeztek egyensúlyozni, és megállapítottuk, hogy a brazilok képtelenek hóban járni. Hát erre nem azzal kezdődik a film, hogy egy brazil csávó a hófödte Minnesotába utazik, és szerencsétlenkedve bukdácsolva beesik egy könyvesboltba? De.

Aztán hamar átvált Rióra a helyszín, ahol mindenféle bonyodalom jön. A favelákban ezúttal nem drogdealerek tanyáznak, hanem - a rájuk amúgy megszólalásig hasonlító - illegális madárkereskedők. Minden őrületesen tipikus, és bár a cselekmény tökéletesen kiszámítható, könnyed nyáresti mulatság annak, aki járt már Rióban / ismer pár brazilt, mert valószínűleg többször a térdét fogja csapkodni, és a képernyőre fog mutogatni, hogy hű, ez mennyire így van, mivel remek karikatúra ez a film!

A valósághoz való ilyesfajta ragaszkodás már nem mondható el Walter Carvalho Budapeste című filmjéről, ami a híres dalnok, Chico Buarque azonos című bestseller-könyve alapján készült. A film a könyv adaptációja, utóbbit több mint 20 országban adták ki (nálunk is, nem túl jó fordítással). A Budapeste Brazíliában 280 000 példányban kelt el, és több mint 70 hétig vezette a bestseller listát, Angliában bekerült a tíz legjobb 2004-ben kiadott könyv közé.

A könyv úgy született, hogy a szerző (akkor még) nem járt Budapesten, de ismerte és megfordította a Brazíliába emigrált magyar nyelvzseni, Rónai Pál történetét. A könyv még elviselhető olvasmány, a film viszont inkább elviselhetetlen. De nem a túlzott fikció miatt nem jó (sem a könyv, sem a film), hanem mert kínos dolgokat mutat Budapestről, a szereplők is kínosak - még Hámori Gabi a legkevésbé - és így aztán a végeredmény is kínos. Szimpla hülyeségek is vannak benne, pl. a riói reptéren a check innél magyarul beszél a hangosbemondó, de nem is vesztegetek rá több szót.

(Nagyon érdemes továbbolvasni!)

Egy gyors közlemény: a főváros megszokott braziljain túl tegnap és ma rengeteg brazilt láttam vagy hallottam Budapest belvárosában. Ha valaki tudja, mit csinálnak itt, kommentelje be legyen olyan drága. Bevallom, turizmusra tippelek, de sosem lehet tudni.

Kevesebb mint egy hete, április 9-én nyílt egy brazil étterem Budapesten, ami a hírek szerint ezúttal nem akkora kamu, mint az eddigiek, amiknek annyi közük volt Brazíliához, mint a német Gulasch Suppénak a gulyásleveshez. Ezúttal bizakodó vagyok, mert valódi brazilok csinálják, nem pedig egy gardróbszekrényi vállalkozó.

A hétvégére tervezzük az étteremtesztet Egyhúrosgitárral, akit rajtunk kívül érdekel, a hatkerben, a Káldy Gyula 5-ben van. Weboldalt nem találtam, a neve Corcovado - Brazil étterem.

Összegeztük, miben jobb és miben rosszabb Rio de Janeiro, mint Budapest. Bármit is mutatnak a számok, sajnos le kell, hogy szögezzem, ha a tengerparti zónában lakik az ember és van pénze, Rió nagyon sokkal jobb hely, mint Budapest.

Rióban sokkal jobb, mint Budapesten

+ Riónak van tengerpartja, ami legyőzhetetlen előny. (Budapestnek ugyan van egy folyója, de az olyan, mintha nem is lenne.)

+ A természet szimbiózisban él a várossal: sétálgat az ember a belvárosban, és egyszer csak szembepislog vele egy gekkó vagy beleütközik egy fáról lelógó orchideába. Az említett tengerpart mellet parkok, hegyek és rengeteg fa teszik élhetővé a cidade maravilhosát.

Szimbiózisban a természettel (a fotót a Santa Tereza városrészben csináltam)

+ A brazilok szenvedélyes sorban állók. Mivel hosszabb ideig éltem Berlinben, tudom, mit beszélek: a rióiak jobban szeretnek sorban állni, mint a németek!! (lásd fotó lentebb)

+ Bulihelyzetben a brazilok sokkal hamarabb elkezdenek táncolni, mint a magyarok, nincsenek ilyen irányú furcsa gátlásaik (sőt, a külkerületek utcáin a hűtőszekrény nagyságú, kocsikra erősített sufnituning-hangszórók legelső ritmusra elkezdik rázni a seggüket).

+ A rióiak az utcai étkezés királyai. A legjobbak a sarkokon álló padariák, azaz pékségek, ahol a friss és néha rejtélyes pékáruk mellett alap a frissen facsart narancs -és még ezerféle lé.

+ Ugyanitt egy kiadós és friss gyümölcssaláta trópusi gyümölcsökből csak 300 forint.

+ Szofisztikált utcadíszítési szokások: tagek helyett színes - figuratív - graffitikkel, illetve sarokkövek, transzformátorok befestésével dobják fel az utcaképet.

Graffiti a Lapán

+ A brazilok - bár lehetnek akár jóval szegényebbek, mint egy átlagmagyar - nincsenek annyira lelakva. Ezt a klímának, a szupergyümölcsöknek illetve a sportolási hajlandóságuknak tudom be - meg mert egyszerűen nem varnyognak annyit mindenen, mint mi.

+ Alig ismerek olyan brazilt, aki valamilyen hangszeren ne tudna zenélni valamennyire a kicsit élvezhetőtől a zseniálisig.

+ Szuper a vibe - bár a brazilok egyáltalán nem az a kapkodós fajta, a pezsgés mégis mindenütt ott van a levegőben.

Rióban sokkal idegesítőbb, mint Budapesten

- A rióiak (és a brazilok általában) imádják a légkondit - nemhiába, a portugál hódítók partra lépésétől csaknem 500 évet kellett eltölteniük a dögmelegben, mígnem valaki fel nem találta ezt a kitűnően hűsítő eszközt. Most úgy tűnik, utólag egyszerre próbálják bepótolni az elszalasztott négyszázvalahány évet. A legidegesítőbb, amikor a 35 fokból belépsz a 15 fokos buszba, majd fél óra múlva kezdődő arcüreg-gyulladással távozol.

- Ugyanígy túloznak a jégkockákkal (hűtőből kivett jéghideg italba vidáman dobnak bele még 5-6 darab jégkockát).

- A hidegmánia mellett a második legidegesítőbb - és egyben nagyon félelmetes dolog - a dengue-szúnyog, ami ellen nincs ellenszer és csípése akár (de azért ritkán) halálos is lehet. Roppant dilemma a védekezés: vagy magadra kensz egy liter szúnyogirtót, de akkor mikor kened be magad naptejjel? Vagy bekened magad naptejjel, de mi van, ha éppen akkor jön arra egy dengue-szúnyog?

(A következő oldalra klikkelve további okok, miért is nem akkora csapás Budapesten élni!)

Nem győzök felkiáltójeles híreket tolni ide, a legújabb, hogy június 7-én jön az Arénába Sergio Mendes, a világhírű bossa nova-nagypapa (majdnem olyan öreg és sokkal híresebb, mint a Buena Vista Social Club, csak róla nem csinált filmet a Wim Wenders)!!! A fantasztikusnak ígérkező koncerten Mendes pazar outfitjére is érdemes lesz majd odafigyelni, mert a 70 éves dalnok egész életében legendásan fess volt!

A jegyek nem lesznek olcsók, de mégiscsak egy élő legendáról van szó: az itt élő külföldiek szerint 8900 - 19 900-ért kaphatók.

(Update: Most érkezett a hír, hogy Gilberto Gil is jön, csak ő április 12-én Bécsbe. Őrület!)