Izaura barátai

Monique Maion brazil énekesnő, blues, jazz, kabaré és nem tudom még milyen stílusban alkot egyszerre, néha sötét, balladisztikus számokat csinál, Tom Waits számokat is szívesen kóverol; ráadásul portugálul és angolul is énekel. 2008-ban valamelyik jelentős brazil díjátadón őt választották a legjobb új előadónak és a legjobb hazai előadónak is. Ezt a számot az Os Fellas nevű zenekarral együtt rögzítette:

Ez is klassz (angolul):Ez a száma is elég pöpec, egy üres konyhában vették fel:

(Ide érdemes kattintani, ha nem akar lemaradni brazil híreinkről!)

Egy újabb pompás videoklip a Cícero nevű zenekartól, ezúttal Rióból a Centroból, ahol a téren nyüzsgő embereken és a melankolikus zenehallgatáson túl egy esernyős flashmobot is végigkövethetünk - amint azt a szimpatikus hipszter fiatalok megrendezik. Néha kicsit idegesítő a kameramozgás, de tessék, itt a bizonyosság, hogy a funky Riót sem kerüli el a melankólia. Különben azt figyeltem meg, hogy az utóbbi egy-két évben a kúl brazil videoklipek elmaradhatatlan tartozéka lett a bohóc (például ezt az amúgy kiváló videoklipet sem kíméli). Ki tudja, miért.

Ez: Trupe chá de boldo. 2.13-nál vizuálisan is adja:

A zenekar ilyen szimpatikus borítókkal kedveskedik

Ha nem szeretné, hogy elkerüljék a brazil hírek, ide érdemes klikkolni.

Otto rocks!!! Csodás brazil rock 2010-ből, helyenként harminc évvel korábbi hangzással. A címnek megfelelően valóban hatperces, ahogy egy nyomokban pszichedelikus rockszámtól az elvárható.

Itt meg a szuper Céu fícsöringelésével:

Figyelem, lapszemle, idézet!

„Lucas Santtana - Brazilian Beauties! Erre nem lehetett nem kattintani, ám hamar kiderült, hogy valójában egy még csak nem is túl sármos, középkorú, szakállas brazil férfiról van szó. De aztán megnéztem az alábbi klipjét, és mennyire jó már ez a szám! Benne van az az egészen sajátos puhaság, finomság, gördülékenység, amit valami rejtélyes okból csak a brazil dalok tudnak - de aztán mit csinálnak ott azok a gyönyörű szép fúvósok kb. a szám közepétől? Mintha elszakadnának a daltól, de közben mégsem, hanem pont hogy megtámogatják” – így kezdődik Rónai András joggal lelkendező írása a zenészről. 

Kiderül a cikkből, hogy Santtana a kilencvenes években turnézott Gilberto Gillel és Caetano Velosóval, később játszott Arto Lindsay-vel. A többi a Quarton, az eredeti cikkben olvasható. Még annyi a nagyszerű zenei újságírótól – amire az Izaura blog is csak bólogatni tud -, hogy „mindenképpen érdemes megismerkedni ezzel az életművel, mert Lucas Santtana tényleg az egyik legérdekesebb "kísérletező énekes-dalszerző-producer" Dél-Amerikában”.

Rányomtam a nem brazilos brazil zenék taget ill. még annyi, hogy szerintem a klipet Salvadorban vették fel - meg hát ott is született a művész, ami szintén erre utalhat -, de ha benéztem volna, szóljon valaki.

(És most pont Európában turnézik!!)

A brazil hip-hop – és Sao Paolo - nagy ígérete a Criolo nevű zenekar. Egyesek szerint például benne van meg az erő, hogy ledöntse trónjáról Marcelo D2-t (D2-t viszonylag kalandos körülmények között mi is megtekintettünk tavaly ilyenkor Riótól nem messze, de a koncerthez vezető egzotikus élményt – részeg legénységgel kivilágítatlan hajóval koncertre menni olajfúró-torony, majd gyalogosan favela mellett - leszámítva nem volt annyira nagy szám.)

Ez a Criolo viszont remek, nem véletlenül méltatja egy csomó menő brazil blog. Az egyik szám melankolikus dallamokban és képekben azt járja körül, hogy Sao Paolóból sajnáltos módon eltűnt a szerelem és a szeretet, a graffitik is ordítanak (ha jól értem). Egyik tételmondata azért kellőképpen - értsd brazilosan - szentimentális, ami szerint nem kell meghalni azért, hogy lássuk Istent.

A másik klip még jobb: az öreg, kopottas, barátságos sarki fodrász és egy ismeretlen férfi évtizedes sötét titkáról szól a gyerek- majd felnőtt rapper szemszögéből. A minifilm-szerű klipben annyira komolyan veszik a történetmesélést, hogy miatta többször megtörik a zenét és a ritmust. Így is szuper, de még szuperebb lenne, ha kicsit kevesebb Nike-cipőt mutatnának. (És itt van egy reggae-s alkotás is, továbbiak pedig itt)

Nem brazilos brazil zenék-sorozatunk második részében hallgassuk meg az Insoniazinha című retró hangzású groovy dalocskát a riói Letuce zenekar előadásában, melynek tagjai Leticia Novaes és Lucas Vasconcellos valamint Fábio Lima és Thomas Harris. Itt a szám élőben egy ipanemai koncerten, melynek tanulsága szerint kitűnően feltalálja magát a csaj a színpadon.

Itt pedig egy másik pompás szürreális videóklip zebracsíkosra festett pónival, villódzó ágyjelenettel és mérleghintázó szmokingos férfival. A második lemezük már szinte kész.

Kicsit az agyamra mennek az olyan emberek, akik már eleve fitymáló arckifejezéssel teszik fel a „tényleg szereted a brazil zenéket?” kérdést. Ők általában azt hiszik, hogy brazil zene = MPB / brazil zene = szamba / brazil zene = Samba de Janeiro / brazil zene = élvetegen szenvelgő női hang (nagy seggel).

Ezért mostantól sorozatjelleggel néha kiposztolok egy-egy linket, ahol meg lehet tekinteni, milyen káprázatosan érdekes és az európai szofisztikált fülnek is kedvező – neadjisten rock (hoki) vagy indie zene – is létezik a Hatalmas Országban.

Itt van például rögtön ez a China, aminek a legbrazilosabb száma mondjuk pont ez az itt látható feel good Canção que não morre no ar, de a többi (amiket itt lehet meghallgatni) pont, hogy kicsit sem brazilosak a fenti értelemben. Ennek a szupercuki családi videóklipnek viszont nem tudtam ellenállni.