Izaura barátai

Mikulás után pár napot Alicantéban töltöttem Spanyolországban (aztán gyorsan írtam róla egy cikket). Egyfelől szuper volt újra napsütésben lenni, másrészt tudatosítani magamban, hogy nem kell ezért egy évig spórolnom, majd egyszerre megszabadulnom az összes pénztől és valamennyi szabadságomtól, ha egy kis időre ki akarok lépni a kellemetlen télből. Mivelhogy Európában is vannak helyek, ahol át lehet vészelni a telet.

De most nem is erről akarok elmélkedni, hanem, hogy az alicantei sétány (Explanada de España) kiköpött ugyanúgy néz ki, mint Rióban a Copacabana, az Ipanema és Leme mozaikkövekből kirakott sétánya. A tengerről nyilván nem csak a rióiaknak ugorhat be asszociációként a hullám-minta, de annyira szembeszökő a hasonlóság, hogy társaságomban lévő riói cimborámmal egyszerre kiáltottunk föl, amikor megláttuk. Annyi mindössze a különbség, hogy az egyik helyen a hullámok a partra merőlegesek, a másik helyen párhuzamosak vele.

Ezt 2012 mikulása után csináltam Alicantéban

Ezért megpróbáltam kideríteni, melyik volt előbb. Találtam egy 1922-es fotót a Copacabanáról, ahogy katonák masíroznak a mozaik-sétányon (kiderült, hogy a vörös és fekete kövek anyaga bazalt, a fehér pedig mészkő). A cikkben, ahonnan a kép is van, azt írják, hogy 1906 óta létezik a hullám-mintás járda, csak eleinte a hullámok merőlegesek voltak az útra. A harmincas évektől párhuzamosak, a hetvenes évektől pedig dupla olyan széles a sétány. Ekkor jött ugyanis Burle Marx, a fantasztikus tájépítész és kiszélesítette. A Copacaba sétánya amúgy az első parti sétány Brazíliában.

Ez a kép a húszas években készült a Copacabanán, itt még merőlegesek a hullámok

És most jön a meglepetés: úgy tűnik, hogy prekoncepciómmal ellentétben előbb volt Alicanténak hullámos sétánya, mint Riónak. Alicante büszke lehet építészére, Jose Guardiola Pico-ra, aki 1897-ben, tehát 9 évvel a Copacabana előtt alakította ki az Explanada de España arculatát. Állítólag 6.5 millió márvány padlócsempéből van kirakva, és Spanyolország egyik legszebb sétányának tartják.

Balra a Copacabana hullámai, jobbra Alicante

Egyebek mellett a Copacabana fövenye iránti szenvedélyéről is szól Schmitt Pál köztársasági elnökünk a Malév fedélzeti magazinjában a vele készült interjúban. Erre a szemfüles Napi Fix-blog csapott le, mi pedig most lapszemlézzük a lapszemlét: "egyetlen egy helyen derül ki, hogy a köztársasági elnök nem Orbán Viktor robotja, akinek el kell játszania az emberek elnökének végtelenül idióta szerepét, hanem vannak sima, emberi vágyai, olyanok, amik igazán elárulják, mire is vágyik legjobban Schmitt Pál. Ha csak rajta múlna, ő legszívesebben kifeküdne a Copacabana homokjára („Istenem az a hangulat! Az életöröm talán sehol sem olyan magától értetődő, mint ott”)  és csak nézne ki a fejéből. Erről– legalábbis a kérdező szerint-egy korábbi interjújában is beszélt – most a Malév fedélzeti magazinjának magányában megerősíti.

Az idén a fenntartható fejlődésről szóló konferencián vesz részt Rióban, kívánjuk Schmitt Pálnak, hogy legyen erre ideje!" - írja a Napi Fix és Izaura barátai szívből kívánják ugyanezt. És ahogy a Napi Fix, úgy mi is mindenképpen várnánk fotót az illetékesektől a rióban időző Schmittről, ha már Kövér Lászlóról nem kaptunk, bármennyire szépen is kértük pár héttel ezelőtt.

Ma végre véget ér a karnevál, és eltűnik a rengeteg páváskodó csillivilli kép a fotóügynökségek oldaláról. A karneválnak erről a Sambadromban / stadionokban vonulgatós, szambaiskolás-versengős részéről dirket nem írok, mert igazi turistás és unalmas cucc (mennyire lehet izgalmas 35 fokban üldögélni 10 órán át egy lelátón több tízezer forintnak megfelelő reálért és az egyik elvonuló iskolát bámulni a másik után? Hát megmondom: semennyire!). Az igazi népünnepély bloco-król viszont - ahogy ígértem is - hamarosan  jön egy élményposzt!

Úgyhogy inkább megírok egy HIHETETLEN storit, ami pár hete velünk történt.

Az egyik februári hétköznapon éppen a több mint 4 kilométer hosszú Copacabana hullámaiban ugráltam, amikor egyszer csak azt hallom, hogy a szomszédos hullámokból valaki a nevemet kiabálja. Kizárt, tuti rosszul hallok – gondoltam nem teljesen megalapozatlanul -, aztán csak oldalra pillantottam, és mit látok? Ott ugrál egy izlandi ismerősöm, akit még a budapesti dzsungelharc-klubban ismertem meg, tőle fél méterrel odébb meg a dán barátnője, akit ugyanonnan ismerek.

Ebben a magasságban volt a hullám, ami összesodort minket

Oké, hogy a 12 milliós Rióban az ott lakók szerint minden lényeges dolog a Zona Sulban, azaz a déli városrészben történik, és a turisták által is ez a leglátogatottabb városrész, de az ilyen összefutás matematikai esélye elenyésző (sztem legalább kétszáz nulla van a 0, után, mire jön egy egyes). A hihetetlen Storit fotóval dokumentáltuk - amit ide most nem teszek fel -, miután kimásztunk a hullámokból. A hullámokban ugyanis rájöttünk, hogy lehetetlen úgy beszélgetni, hogy félperces ritmusokba az ember szájába zúdul egy csomó sósvíz. Az izlandi lány blogjából amúgy itt van pár első riói benyomása angolul, aminek – nem minden -, de a legtöbb pontjával egyetértek (Valamiért nem tudom rálinkelni a szóra, úgyhogy itt: http://inamyasin.blogspot.com/2011/02/learning-through-experiance.html). Azt tervezik, hogy mennek az Amazonas vidékére is, úgyhogy érdemes néha ráklikkolni a blogjára.

A riói tengerpartokról lesz most szó. Az egyik legismertebb és legelterjedtebb klisé a riói tengerpartokról az, hogy a város Nagy Szociális Olvasztótégelyei, ahol eltűnnek a társadalmi különbségek és csak az számít, milyen izmos / formás vagy, illetve milyen ügyesen lovagolod meg a hullámokat. Azt is tudja mindenki - és főleg a paulisták mondogatják irigykedéssel vegyes megvetéssel -, hogy Rió tengerpartjain reggeltől estig tart a testkiállítás. Ami viszont nem annyira köztudott, hogy gyakorlatilag mindent megvehet az ember a strandolás néhány órája alatt (elenyésző komfortfelárral), miközben egy lépésnyire sem kell eltávolodnia strandszékétől.

Vattacukorárus előre csomagolt vattacukrokkal

Mi Egyhúrosgitárral két órán át jegyeztük fel az Ipanemán és egy órán át a Copacabanán, milyen árusok haladtak el melletünk plusz csináltunk pár képet.

Az árusok

Aki azt hiszi, hogy ledől a homokba, és onnantól kezdve csak a hullámok, a szél, a sirályok és boldog gyermeksikongás hangja fogja simogatni a fülét, az nagyon téved. A riói tengerpartokon egy erős nap minden, csak nem lazító. Hétvégén átlag 30 másodperces időközönként masíroznak a partmenti mondjuk tíz méteres sávban az árusok, miközben jó hangosan mantrázzák, hogy mit árulnak. Jobbára férfiak, de lehetnek nők is (gyereket szerencsére csak elvétve láttam).

A klasszikus hungarocelldobozos hűtött ital árus (háttérben a napernyős dolgozik)

Ha mondjuk valaki hűtött sört árul, akkor egy jéggel megrakott hungarocelldobozt cipel a vállán egy törölközőre téve, amit ha jelzel neki, lerak a homokra és az aljáról kiszedi a bem gelado (jó fagyos) sört. Az ékszerárusok hatalmas táblákra tuzött ekszerekkel mászkálnak, a bikiniárusok napernyőről lógó bikinikkel, van, aki kerepelővel hirdeti, hogy érkezik, más egy tákolt fához ütöget valami vasat. Az ipanemai acai-árus legendás, ő évek óta egy hangszóróba ordítja, hogy az ő acaija a legjobb a parton, stupidamente finom. Amúgy nem egy szuper meló egész nap 35 fokban a fürdőzők között izzadni, de valószínűleg még mindig jobb, mint ugyanezt mondjuk egy gyorsforgalmi út aluljárójában végezni a délutáni dugóra várva.

Labdaárus (a labdáknak alig van súlyuk)

Az áruk:

- sör

- üdítők (főleg kóla, mate tea, guarana - természtesen mind bem gelado)

- Globo nevű só-manióka liszt-cukor/só tartalmú kerek strandétel (a legismertebb strandkeksz)

- frissen facsart gyümölcslevek

- házi sütésű nyalánkságok

- jégkrém

- rákocskák

- a helyszínen grillezhető sajt (az árus a mini grillszettjét is cipeli magával)

- strandlepedő riói motívumokkal

- vattacukor

- repülő sárkány

- repülő Batman

- napszemüveg

- bikini

- természetes anyagokból készült bizsuk

- labda

- Urubu, a Flamengo focicsapat totemállata plüssből, fejre szerelhető változatban

Bikiniárus pihen

(További képek a TOVÁBB gomba nyomva!)