A brazil hip-hop – és Sao Paolo - nagy ígérete a Criolo nevű zenekar. Egyesek szerint például benne van meg az erő, hogy ledöntse trónjáról Marcelo D2-t (D2-t viszonylag kalandos körülmények között mi is megtekintettünk tavaly ilyenkor Riótól nem messze, de a koncerthez vezető egzotikus élményt – részeg legénységgel kivilágítatlan hajóval koncertre menni olajfúró-torony, majd gyalogosan favela mellett - leszámítva nem volt annyira nagy szám.)

Ez a Criolo viszont remek, nem véletlenül méltatja egy csomó menő brazil blog. Az egyik szám melankolikus dallamokban és képekben azt járja körül, hogy Sao Paolóból sajnáltos módon eltűnt a szerelem és a szeretet, a graffitik is ordítanak (ha jól értem). Egyik tételmondata azért kellőképpen - értsd brazilosan - szentimentális, ami szerint nem kell meghalni azért, hogy lássuk Istent.

A másik klip még jobb: az öreg, kopottas, barátságos sarki fodrász és egy ismeretlen férfi évtizedes sötét titkáról szól a gyerek- majd felnőtt rapper szemszögéből. A minifilm-szerű klipben annyira komolyan veszik a történetmesélést, hogy miatta többször megtörik a zenét és a ritmust. Így is szuper, de még szuperebb lenne, ha kicsit kevesebb Nike-cipőt mutatnának. (És itt van egy reggae-s alkotás is, továbbiak pedig itt)