Ez nem éppen a legfrissebb hír, azok kedvéért mégis kirakom, akik szeretnek bosszankodni a politikusok fizetésén.

A brazil honatyáknak december 15-én 60 százalékkal megemelkedett a fizetése, amely így eléri a havi 15 700 dollárt (ha jól számolom, több mint 3 millió HUF). Ez több mint ötvenszerese a Brazíliában élők átlagkeresetének az MTI szerint.

A brazil törvényhozás sajtószolgálata arról is ír, hogy a képviselők nem csak magukkal törődtek, még bőkezűbbek voltak a kormánytagokkal és az államfővel: ők 130 százalékos emelésben részesültek, hogy felzárkózzanak és elérjék a képviselői 15 700 dollárt havonta.

Ez a bejelentés éppen akkor hangzott el, amikor a kormány a költségvetési kiadások lefaragására készül. Az ellentmondások kapcsán Luiz Inácio Lula da Silva exelnök is ironizált egy kicsit, amikor megjegyezte, hogy elég érdekes dolgok jönnének ki, ha összevetnék az ő fizetését egy fémipari munkás bérével (ez volt korábban Lula da Silva szakmája, és a karikatúrán is ő látható TEGNAP és MA felirattal).

Lula egyébként nem élvezheti a béremelés hatását, hiszen februárban - amikortól érvényes az emelés - átadja hivatalát megválasztott utódjának, Dilma Rousseffnek. Az ellenzéki szocialisták természetesen tiltakoztak a parlamenti béremelés ellen.

A brazil parlament tekintélyét számos korrupció és sikkasztási botrány vihara tépázta meg, így nem véletlen, hogy egy felmérés szerint a brazilok a törvényhozást tartják a "legkevésbé megbízható" közintézménynek az országban.