Izaura barátai

Valamivel több mint két évvel ezelőtt egyszer csak felbukkant négy képem a riói expat-újságban, a Gringo Times-ban - amit azóta Rio Times-nak hívnak és a helyi gringóknak segít eligazodni a mindennapi életben és híreket is közöl. Az utazás után kb. fél évvel egy akkoriban szerkesztőként ott dolgozó amerikai ismerősöm dobott rám egy mailt valamelyik reggel, hogy gyorsan leszedné a Facebookról néhány fotómat, oké-e. Mire írtam volna, hogy oké, hopp, már kint is voltak a képek. A printscreen megmaradt, így most szerencsére tudok vele menőzni. A képeket 2009-ben csináltam, ami a második Rió-túra volt és csak a külföldi cimbik unszolására raktam fel a Fácséra, de lám, mennyire érdemes volt.

(Popupot sajnos továbbra sem tud az okos postr, így csak ilyen kicsiben lehet megnézni, lent csatoltam őket nagyban).
A képek középtájt, egymás mellett egy csíkban láthatók, lent pedig külön-külön az Ipanemáról és a Barráról

Egy klasszikus kép az Ipanemáról - a valószínűleg izlandi - Kalle Gustafsson nevű fotóstól.

Két másik - a valószínűleg brazil - Patrícia Araujo Flickrjéből, via donttouchmymoleskine. Utóbbi az egyik kedvenc brazil blogom.

A riói tengerpartokról lesz most szó. Az egyik legismertebb és legelterjedtebb klisé a riói tengerpartokról az, hogy a város Nagy Szociális Olvasztótégelyei, ahol eltűnnek a társadalmi különbségek és csak az számít, milyen izmos / formás vagy, illetve milyen ügyesen lovagolod meg a hullámokat. Azt is tudja mindenki - és főleg a paulisták mondogatják irigykedéssel vegyes megvetéssel -, hogy Rió tengerpartjain reggeltől estig tart a testkiállítás. Ami viszont nem annyira köztudott, hogy gyakorlatilag mindent megvehet az ember a strandolás néhány órája alatt (elenyésző komfortfelárral), miközben egy lépésnyire sem kell eltávolodnia strandszékétől.

Vattacukorárus előre csomagolt vattacukrokkal

Mi Egyhúrosgitárral két órán át jegyeztük fel az Ipanemán és egy órán át a Copacabanán, milyen árusok haladtak el melletünk plusz csináltunk pár képet.

Az árusok

Aki azt hiszi, hogy ledől a homokba, és onnantól kezdve csak a hullámok, a szél, a sirályok és boldog gyermeksikongás hangja fogja simogatni a fülét, az nagyon téved. A riói tengerpartokon egy erős nap minden, csak nem lazító. Hétvégén átlag 30 másodperces időközönként masíroznak a partmenti mondjuk tíz méteres sávban az árusok, miközben jó hangosan mantrázzák, hogy mit árulnak. Jobbára férfiak, de lehetnek nők is (gyereket szerencsére csak elvétve láttam).

A klasszikus hungarocelldobozos hűtött ital árus (háttérben a napernyős dolgozik)

Ha mondjuk valaki hűtött sört árul, akkor egy jéggel megrakott hungarocelldobozt cipel a vállán egy törölközőre téve, amit ha jelzel neki, lerak a homokra és az aljáról kiszedi a bem gelado (jó fagyos) sört. Az ékszerárusok hatalmas táblákra tuzött ekszerekkel mászkálnak, a bikiniárusok napernyőről lógó bikinikkel, van, aki kerepelővel hirdeti, hogy érkezik, más egy tákolt fához ütöget valami vasat. Az ipanemai acai-árus legendás, ő évek óta egy hangszóróba ordítja, hogy az ő acaija a legjobb a parton, stupidamente finom. Amúgy nem egy szuper meló egész nap 35 fokban a fürdőzők között izzadni, de valószínűleg még mindig jobb, mint ugyanezt mondjuk egy gyorsforgalmi út aluljárójában végezni a délutáni dugóra várva.

Labdaárus (a labdáknak alig van súlyuk)

Az áruk:

- sör

- üdítők (főleg kóla, mate tea, guarana - természtesen mind bem gelado)

- Globo nevű só-manióka liszt-cukor/só tartalmú kerek strandétel (a legismertebb strandkeksz)

- frissen facsart gyümölcslevek

- házi sütésű nyalánkságok

- jégkrém

- rákocskák

- a helyszínen grillezhető sajt (az árus a mini grillszettjét is cipeli magával)

- strandlepedő riói motívumokkal

- vattacukor

- repülő sárkány

- repülő Batman

- napszemüveg

- bikini

- természetes anyagokból készült bizsuk

- labda

- Urubu, a Flamengo focicsapat totemállata plüssből, fejre szerelhető változatban

Bikiniárus pihen

(További képek a TOVÁBB gomba nyomva!)

Csodalatos utazasunk soran velunk es kornyezetunkkel is tortentek oruletes esemenyek. Az egyik peldaul akkor, amikor nehany napot eltoltottunk a Riotol delre talalhato Costa Verde nevu, esoerdovel diszitett partszakaszon (illetve a bajos, tortenelmi kisvarosban, Paraty-ban). Innen kirandultunk at egy szep napon egy kis szigetre.

A kis sziget nevet elfelejtettem, de nem is ez a lenyeg, hanem, hogy kedves brazil fiatalok csapatepito hetvegejen vettunk reszt egzotikus gringokent, es a szigetkirandulasra az egyik resztvevo 60 koruli anyukaja is eljott. A sziget oriaskovei kozott tettunk-vettunk, amikor egyszer csak azt lattuk, hogy a kedves mama es hasonlo koru baratnoi egy oriasbananon szaguldoznak, kurjongatnak es integetnek. Csak egy ora mulva hazafele a kocsiban tudtuk meg, mi is tortent, miutan megallt a banant huzo motorcsonak.

Innen indult el műfogsorával, majd érkezett anélkül a kedves hölgy

A kedves mama es baratnoi lenduletesen lepattantak, am az ugras hatasara egyikuk szajabol kipottyant a mufogsor, egyenesen bele a vizbe. A szenyor nenik ezutan hosszas keresgelesbe kezdtek, de mivel az ocean minden mas vadviznel jobban hullamzik, sajnos mindhiaba.

A szoba egyik ablakabol egy bananfara, a masikbol egy mangofara lehet latni, es epp az iment mutogatta vegig a folyamatosan kedves hazineni, hogy meg milyen gyumolcsfak vannak a kertben. A mangot, a kokuszpalmat es a kesudiot ertettem, a tobbi kb. otrol fogalmam sincs, mi. Annyit meg hozzatett, hogy mindegyiket meg lehet enni, de meg nem ertek be, kiveve a mangot, annak ugyanis epp most van szezonja.

Itt lathato a csodas taj, ahol az apaly-dagaly jelenseg kikezdte szegeny palmafak gyokeret

Mindezt mar Salvadortol 200 kilometerre delre, de meg Bahia allamban tudtuk meg, ahova tegnap erkeztunk Itaparica szigeterol. Azert eppen ide jottunk, mert 4 brazil cimbibol 4 ezt a Marau terseget ajanlotta, amikor megkerdeztuk, hova menjunk Bahiaban. Kb. ot tuti helyet soroltak fel a tersegen belul, mi vegul Barra Grandet valasztottuk es az erkezes utan azonnal megertettuk, hogy igen helyesen: olyan tajba hozott minket a hajo (elotte a busz), amelynek fotojaval a nyolcvanas evekben a panel-nappalik falat diszitettek nagy eloszeretettel. Palmafak, kristalytiszta viz (nagy valtas a lelakott Itaparica utan), kolibrik, papagajok, elkepeszto viragorgia, nagyon kedves emberek stb stb.

(Az idillt megbomlaszto fordulatok a kovetkezo oldalra klikkolva!)

A sifutason kivul talan egyetlen sport sincs, amiben a brazilok ne lennenek a topon, es Rio de Janeiroban korulnezve az ember egyaltalan nem csodalkozik ezen. Ugyanis amerre csak jartunk, mindenutt vagy sportolni igyekvo, vagy epp sportolo, vagy a sportolas utan sorrel levezeto emberekbe botlottunk. Ez nem csak annak koszonheto, hogy szar dolog nap mint nap behuzott hassal lesetalni a Copacabanara, hanem annak is, hogy penztarcatol fuggetlenul mindenkinek van tere es lehetosege a napi betevo mozgasra. Mi mar az elso nehany napban vegigprobaltunk nehanyat a legolcsobbaktol a legdragabbakig:

0 real: A tengerparti setany teljes hosszat elkulonitett futopalya kiseri vegig, igaz, nem olyan fain boritassal, mint a Margit-szigeten, de sokkal fainabb panoramaval - mondjuk az igazan hardcore futok a tengerparti homokot turjak vegig. A parton sportolasban a legtutibb megsem a futas, hanem az, hogy az onkormanyzat a part menten egy csomo kis edzoallomast epitett (lasd az Ipaneman keszult fotonkat), ahol lehet nyujtani, fekvotamaszozni, huzodzkodni. Teljesen termeszetes, ha a buszra varo csaladbol az apuka nehany saslendulettel bizonyit a gyerekeknek, vagy ha az otvenes hippi izomszakaszto korlatgyakorlattal mossa ki testebol a fogyasztoi tarsadalom szennyet.