A sifutason kivul talan egyetlen sport sincs, amiben a brazilok ne lennenek a topon, es Rio de Janeiroban korulnezve az ember egyaltalan nem csodalkozik ezen. Ugyanis amerre csak jartunk, mindenutt vagy sportolni igyekvo, vagy epp sportolo, vagy a sportolas utan sorrel levezeto emberekbe botlottunk. Ez nem csak annak koszonheto, hogy szar dolog nap mint nap behuzott hassal lesetalni a Copacabanara, hanem annak is, hogy penztarcatol fuggetlenul mindenkinek van tere es lehetosege a napi betevo mozgasra. Mi mar az elso nehany napban vegigprobaltunk nehanyat a legolcsobbaktol a legdragabbakig:
0 real: A tengerparti setany teljes hosszat elkulonitett futopalya kiseri vegig, igaz, nem olyan fain boritassal, mint a Margit-szigeten, de sokkal fainabb panoramaval - mondjuk az igazan hardcore futok a tengerparti homokot turjak vegig. A parton sportolasban a legtutibb megsem a futas, hanem az, hogy az onkormanyzat a part menten egy csomo kis edzoallomast epitett (lasd az Ipaneman keszult fotonkat), ahol lehet nyujtani, fekvotamaszozni, huzodzkodni. Teljesen termeszetes, ha a buszra varo csaladbol az apuka nehany saslendulettel bizonyit a gyerekeknek, vagy ha az otvenes hippi izomszakaszto korlatgyakorlattal mossa ki testebol a fogyasztoi tarsadalom szennyet.
Utolsó kommentek