Néhány héttel ezelőtt egy készülő cikkhez segítséget kért az egyik kolléganőm, aki olyan embereket keresett, akikre valaki főz. Gyorsan meg is kérdeztem riói barátnőmet, J.-t, aki még aznap villámgyorsan meg is válaszolta a kérdéseket. A cikkbe végül nem került be, a blogba viszont remekül jön, úgyis régóta írni akartam a brazil bejárónőkről.

Úgyhogy először itt egy idézet egy régebbi cikkemből – hogy meglegyen, miről is van szó -, utána pedig a villáminterjú J.-val, akinél többször laktam egy-két hetet. Túlzás nélkül állíthatom, hogy J. a világ egyik legkiválóbb és leghumánusabb embere, elképesztő szociális érzékenységgel, és még mielőtt még valaki egy elkényesztetett úrikisasszonyra gondolna: középosztálybeli, keményen dolgozó nő a harmincas évei elején, aki egy kétszobás lakásban lakik az öccsével a Copacabana városrészben, ami nálunk mondjuk az Újlipótváros jobb részeinek vagy a Moszkva tér környékének felel meg.



”A brazil közép- és felsőosztály ma bejárónőt tart. Ezek a nők és asszonyok jobbára az ország szegény, elmaradott, észak-keleti részéről származnak, innen költöznek a part menti nagyvárosokba. Jobbára feketék, nem ritkán analfabéták (…), a szerencsésebbek egyetlen helyen dolgoznak. Egy ilyen nő jól keres, van szabadnapja és még szállást is kap; a kevésbé szerencsések valamelyik szegénynegyedben húzzák meg magukat, és onnan pendliznek rosszul fizető munkahelyeikre hetente hétszer naponta akár kétszer két órát is.

A Rióban vagy más nagyvárosban szolgáló cseléd álmodni sem mer egy olyan óceán-közeli lakásról, ahol fél életén át törli a port és főzi vasárnaponként a brazilok nemzeti eledelét, a feijoadát. A fáradságos munkával megkeresett pénz nagy részét hazaküldi az otthon maradottaknak, hiszen nem ritka, hogy egymaga tart el 5-6 családtagot. Roppant teher nyomja a vállát: ha ő kiesik a munkából, az sok esetben a szó szerinti éhezést jelenti szeretteinek.”

Ez pedig a miniinterjú J.-vel főzés-bejárónő témában:

Mennyire megszokott a családodban és a baráti körödben, hogy háztartási alkalmazott főz rátok?
Brazíliában élünk, és ez nálunk már régóta elterjedt a nem szegény háztartásokban. Amióta folyamatosan javul az ország gazdasági helyzete, egyre nehezebb olyan embert találni, aki a hét több napján is tud főzni rád. Az mindenesetre továbbra is elég megszokott, hogy a bejárónő előre megfőz néhány napra, és aztán lefagyasztja az ételt, így minden napra van vacsora vagy ebéd. A családom és barátaim 80 százalékánál ez a helyzet. A nálunk lévő hölgy majdnem 35 éve a családunknak dolgozik, úgyhogy családtagként tekintünk rá.

Vannak olyan ételek, amiket kedvelsz, de nem tudja elkészíteni?
Nem tud írni és olvasni, úgyhogy ha erre kérném, meg kellene mutatnom neki, hogy kell elkészítenie az olyan ételeket, amiket rutinból nem tud megcsinálni vagy nem ismer.

Vannak más feladatok is, amik a főzésen kívül rá hárulnak a háztartásban?
Mivel bejárónőként tevékenykedik és hétfőtől péntekig nálunk is lakik, az összes házimunkát ő végzi: főz, takarít, vasal stb.

Szokták furcsállni a nem brazil barátaitok, hogy bejárónőtök van?
Mindig. Azt gondolják, hogy gazdagok vagyunk. Pedig voltaképpen az egész arra vezethető vissza, hogy Brazíliában a világon a legnagyobb a szakadék a legszegényebb és a leggazdagabb emberek között, tulajdonképpen ez szülte ezt a helyzetet is.

A téma egyébként vitatott Brazíliában: van, aki egyenesen a rabszolgaság továbbélését látja a bejárónői rendszerben. Mivel eddig több olyan barátnőmnél vagy cimborámnál laktam Rióban, aki bejárónőt tart (sőt, egy eset kivételével csak ilyen helyeken laktam), és mindenki nagyon emberségesen bánt az alkalmazottaival plusz elmondása szerint rendesen meg is fizette őket, nem feltétlenül értek ezzel egyet. Például 2006-ban egy olyan családnál laktam Rio Jardim Botanico nevű városrészében, ahol abból is látszott, hogy a bejárónő egyáltalán nincs elnyomva, hogy láthatóan nagyon jól szórakozott azon - és többször harsányan kinevetetett -, amikor rosszul ejtettem ki a gyömbér szót illetve kifejezetten volt kedve haverkodni velem és szintén vendégeskedő Eszter barátnőmmel. És nem azért, mert erre utasították volna a főnökei, vagyis a család.
(A témában angol nyelvű must read ez az egyetemi tanulmány, illetve a fenti film.)