Itt a megoldás arra, hogy a zenekarok ne álljanak meg Bécsben!

Több jel szerint a Queremos! (Akarjuk!) az első közösségi finanszírozásban kialakult koncertszervező vállalkozás, mondjuk, hogy startup a világon. Rio de Janeiróban jött létre, ahol Budapesttel, mint mindjárt kiderül, van néhány áthallás. Például, hogy évekig az volt jellemző, hogy amikor a környékre – azaz Latin-Amerikába – angolszász/indie zenekarok érkeztek, Riót szépen kihagyták a turnéból (a jelenség ugye onnan lehet ismerős, hogy egy csomó zenekar megtorpan Bécsben és Budapestig már nem jön el). A legtöbb zenekar célja a néhány órára lévő gigametropolisz, Sao Paulo volt, és általában még útba ejtettek pár nagyobb latin-amerikai várost is, mint amilyen Buenos Aires vagy Santiago. Ám ami igazán bosszanthatta a szegény rióiakat: a zenekarok esetenként még a Riónál kisebb brazil városokban is felléptek, mint amilyen Porto Alegre, ők viszont rendre kimaradtak.

queremos

A hozzáértők szerint ennek számos oka van, a legfontosabb – és honi viszonyokkal legáthallásosabb -, hogy a koncertek az előzetes kalkulációk szerint viszonylag kis közönséget vonzottak volna. A cariocák (riói emberek) ugyanis nem annyira szerettek nagy pénzeket fizetni egy-egy koncertért (főleg nem indie zenekarokért), a helyi koncertszervezők emiatt pedig inkább nem vállalták az anyagi kockázatot.

A Queremos alapítói úgy hidalták át ezt a problémát, hogy közösségi finanszírozással (crowdfunding) teremtik elő azt a pénzt, ami egy-egy koncert bookolásához szükséges. Ilyenkor azt a minimális összeget gyűjtik össze, ami már garantálja az adott zenekar fellépését. Amint biztossá válik, hogy lesz koncert, elkezdik árulni a hagyományos koncertjegyeket, és amikor már eleget eladnak, a kezdő lökést adó crowdfounderek teljesen vagy részben visszakapják a pénzüket. Így a kockázat nullára csökken.

Az ötlet legnagyobb hozadéka a promóció: mivel a rajongóknak részesedésük van a az adott koncertben, részvételre buzdítják az ismerőseiket főleg a Facebookon, a Twitteren és a szociális média egyéb oldalain. A modell érdekes tapasztalata, hogy a legaktívabb résztvevők kevésbé aggódnak azon, hogy visszakapják-e a pénzüket, mint azon, hogy teltházas lesz-e a buli (ami egy ideje már nemcsak koncert lehet, hanem akár fesztivált is, és már a brazil előadókra is kiterjesztették). 2012-ben Amerikára is átterjedt a modell, csak itt WeDemand! néven fut. Milyen csodás lenne, ha nálunk is megjelenne valamilyen mutációja.

via

(Egyetlen klikkelés, és a jövőben nem maradsz le a brazil hírekről!)

0 Tovább

Ilyen Latin-Amerika legjobb hostele

Latin-Amerika legjobb hostele riói, és az a neve, hogy Discovery Hostel. Ez nyerte a 2014 Hostel Award-díjat, azaz a legjobb latin-amerikai hostelnek kijáró szekciódíjat. A második legjobb hostel is brazil, a Barra Beach Club Florianópolisban. Érdemes ráklikkolni, tengerparti szállás szörfdeszkákkal.

A díj neve amúgy a szellemes Hoscars és itt van pár menő kép a cuki-funky-divatos hostelből, ha valaki épp most keresne magának riói szállást.

Discovery Hostel Rio
Discovery Hostel Rio
Discovery Hostel Rio
Discovery Hostel RioDiscovery Hostel RioDiscovery Hostel RioDiscovery Hostel Rio

(Ide kattintson, ha követni szeretné brazil híreinket!)

0 Tovább

Pálmafákon lógó díszek, félmeztelen télapó - ilyen a karácsony a trópusokon

Egyszer voltam közvetlenül karácsony előtt Rióban és elég vicces volt az elképesztő mennyiségű és sokszor iszonyú giccses havas-fenyőerdős-szarvasos karácsonyi dekoráció a 30 fokban. A hó hiányát töméntelen mennyiségű műhóval igyekeztek ellensúlyozni a derék brazilok, a legjobb karácsony előtti pillanatképként pedig arra emlékszem, hogy az ünnepek tiszteletére vörös szőnyeggel fedték le az Ipanema strandjára vezető egyik utcát, amin a szörfösök mezítláb sétáltak le deszkáikkal a hónuk alatt.

Most Demetzer Zsazsa olyan elképesztő mázlista, hogy Sao Paulóban és Rióban csapatja karácsonykor, a két metropoliszból küldte ezt a csodás ünnepi csokrot

Fotók: Demeter Zsazsa

karácsonyHa nincs fenyő, vegyen egy szép pálmát!
karácsony rio

Forro nevű táncot táncolnak a Feira Nordestina piacon
karácsony rioOrchidea és lépcsőn ücsörgő télapó
karácsony

Mi más lenne a télapón a trópusokon, mint standpapucs (ingjét is levette a nagy melegben)
karácsony rio
Nagybetűs Dekoráció
karácsony rio Hűvösebb napokon 30 fok alá megy a karácsonyi hőmérséklet
karácsony lagoaRió belső taván, a Lagoán minden évben felépítik a világ egyik legnagyobb kamu-karácsonyfáját, ami néha tüzijátékot lövell ki magából 

(Ha tetszett a poszt, ide kattintson és akkor az újévben is jönnek majd a hírek!)

0 Tovább

Miért jó híres angol zenekarnak lenni?

Azért, mert helikopteres városnézésre visznek, ha Rióban lépsz fel, onnan pedig ezt láthatod:Rio de JaneiroKép forrása: The xx zenekar

(Ide érdemes kattintani, ha követni szeretné blogunkat!)

0 Tovább

Itt a Dumb Ways to Die riói változata

Elkészült a Dumb Ways to Die fantasztikus riói változata, helyspecifikus jelenségekkel, mint hogy nem szabad megállni a piros lámpánál vagy bringázni a forgalomban illetve a felrobbanó csatornatetőket sem hagyták ki, amiktől fél rió retteg.

Simán van olyan jó, mint az eredeti, remélem, szép lassan minden város megcsinálja a sajátját.

dumb ways to die

(Ide klikkeljen, ha a jövőben nem akar lemaradni brazil posztjainkról!)

0 Tovább

Hipszter flashmob Rióból

Egy újabb pompás videoklip a Cícero nevű zenekartól, ezúttal Rióból a Centroból, ahol a téren nyüzsgő embereken és a melankolikus zenehallgatáson túl egy esernyős flashmobot is végigkövethetünk - amint azt a szimpatikus hipszter fiatalok megrendezik. Néha kicsit idegesítő a kameramozgás, de tessék, itt a bizonyosság, hogy a funky Riót sem kerüli el a melankólia. Különben azt figyeltem meg, hogy az utóbbi egy-két évben a kúl brazil videoklipek elmaradhatatlan tartozéka lett a bohóc (például ezt az amúgy kiváló videoklipet sem kíméli). Ki tudja, miért.

0 Tovább

Hogyan lett Lovasi Andrásból Bástya elvtárs Brazíliában?

A Budapest Bár pár hete tízállomásos miniturnéra utazott Brazíliába. Az első repülőjét a hó miatt lekéső, majd a másodikkal kollégái után eredő Lovasi András a turnéról visszatérve emailes miniinterjúban számolt be tapasztalatairól. Eszerint négy napot töltöttek Rióban (L.A. csak hármat - lásd repülő), a többit Sao Paulóban; emellett turistáskodtak és megtekintették az Iguazu-vízesést. Kiderül egyebek mellett, hogy milyen koncertezni Brazíliában, hogy a brazilok felállva ünnepelték a Budapest Bárt, hogy miért érezte magát Bástya elvtársnak L.A., illetve az is, hogy sudár termetére még a helyi nők is felfigyeltek, amit a még sudárabb Frenk azzal igyekezett hárítani, hogy L.A. ki van égve.

Lovasi András Budapest BárLovasi András a Budapest Bárral (kép innen)

Elsőként azt szerettük volna megtudni, hogy voltak-e Lovasi Andrásnak előzetes elvárásai Brazíliával szemben és észlelte-e a két szupermetropolisz, a nemtörődöm Rio és a szorgos Sao Paulo közti eltéréseket és rivalizálást:

Nyilván volt néhány sztereotípia a fejben, és ezeknek lelkesen meg is feleltek a brazilok, de a városok közti rivalizálás nem annyira jött át. Csak annyi, hogy Sao Paulóban nagyobbak és drágábbak a kocsik. És talán a belvárosban kevesebb a rendőr. Rióba a  reptérről befelé jövet azért elég riasztó volt a sok lepusztult épület és romhalmaz a permanens olajszag és az akkor még szokatlan rengeteg szögesdrót mindenen. Rióban tényleg minden nap buli volt, legalábbis a mi utcánkban, ahol aludtunk (szerettem volna csak), az utcán a helyiek a hostelben meg a horvát turistalányok és a körülöttük legyeskedő szörfbajnokok vitték a prímet. Minden este más műfajú parti volt állítólag a belső udvaron, amit krétával írtak fel egy táblára: afrobeat, funky stb., de én mindig ugyanazt a James Brown-videót láttam csak, és mentem aludni, a Frenk mondta is az érdeklődő lányoknak, hogy már ki vagyok égve. Sao Paulóban meg voltunk két klassz buliban is, egy utcabálon, meg egy choro-klubban, jó volt a zene, és gud volt a vájb (ezt egy kaliforniai fiú mondta, egy nagyon szép helyi lányt ölelgetve).

Hogyan fogadták a zenekart, ugyanazok a számok hasítottak, mint itthon? Hogyan reagáltak a sao paulói magyarok?
Csak egy olyan hely volt, a Magyar Intézet, ahol többségben voltak a magyarok, máshol max egy-két család. Mindenhol nagyon szerették a produkciót, néha már közben is ment a felállva ünneplés, stb., a műsor fele instrumentális volt, az énekesek csak 2-2 dalt énekeltek, de azok is működtek. a körülmények klasszak, jó cuccok, új koncerttermek, teltház, jó logisztika, catering, szóval nagyon menőként kezeltek bennünket.

A magyarok közvetlenek, segítőkészek, és főleg az idősebbek részéről tapasztaltuk persze a megindulás jeleit is, de szerveztek nekünk napközbeni programokat is, úgyhogy amennyire lehetett bejártuk Sao Paulót (inkább csak néhány részét, mert ezt a várost szerintem senki sem ismeri teljesen).

Találkoztál olyan brazil zenékkel, amiket azóta is hallgatsz vagy készülsz letölteni? Brazíliában mindig, mindenhol szól a zene, kaptál el valamit, ami akár beépülhet még valahova?

A telefonommal felvettem pár zenekart, de sajna nem tudom a nevüket, de megismerkedtünk egy kint élő magyar csajjal, aki lehet, hogy megpróbál néhány zenekart Európába és persze Magyarországra elhozni. A direkt hatások általában elég bénák a zenében, lehet, hogy csak évek múlva bukkan fel valami motívum, de akkor már azt hiszem majd, hogy én találtam ki. 

És végül arra a kérdésre, hogy mit szeretett leginkább és mit legkevésbé Brazíliában, a következőket válaszolta az előadóművész:
Amit igen: leginkább a gyümölcsök, a steak-ek, az éghajlat és a meleg eső, a sokféle ember, hogy a nők belenéznek a szemedbe, a zöld sok árnyalata, a Copacabanán este a focizó kiscsávók, a kényelmes buszfotelek éjjel, hogy amikor úsztam egyedül egy medencében, ketten is vigyáztak rám egy-egy magaslesről, mint Bástya elvtársra.

Bástya elvtársBástya elvtárs az uszodában

Amit nem: elég drága minden (az utolsó 3 évben állítólag 30%-kal nőttek az árak). Sok a rács, szögesdrót, villanypásztor, szerencsére minket nem zsebeltek ki, megúsztuk, de sok kemény sztorit meséltek a helyiek.

(Ha a jövőben semmiképp sem szeretne lemaradni a brazil hírekről, ide érdemes klikkolni.)

0 Tovább

Arnold Schwarzenegger fülledt videóban magyarázza el a karnevált

Az internet tényleg egy aranybánya, mivel ilyen fantasztikus videókra lehet bukkanni: Arnold Schwarzenegger jelenlegi kormányzó magyarázza el a világnak, mi az a riói karnevál. Eközben kendőzetlenül stíröli a csajok seggét és jelenti ki, hogy teljesen megérti, miért van oda Brazília az ő kedvenc testrészéért, a seggért (bunda). Ki is próbálja a szambát és ha már ott van, közben kicsit megfogdossa a táncosnő bundáját, aki visszatolja a kezét a derekára. Kijelenti továbbá, hogy imádja a portugál nyelvet, mert nagyon romantikus, és nagyon (azaz: gusztustalanul) HOT nyelvleckét vesz egy kedves hölgytanártól. A pixelesség ellenére is z s e n i á l i s!


Arnold SchwarzeneggerJelenet a videóból: Arnold bájgúnárkodik egy riói hölggyel

0 Tovább

A következő olimpia gigantikus tervei

Rio Olimpia 2016

Az alábbi videóban a 2016-os olimpiáig tervezett gigantikus riói városfejlesztések láthatók, amint gyerekek magyarázzák el őket. Ha ennek csak a 70%-a is elkészül időre, én leborulok a brazilok nagysága előtt:

És még egy érdekesség az olimpiához: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (International Olympic Committee) pár hónapja nyilvánosságra hozta a 2016-os olimpia betűtípusát. A betűket a Dalton Maag stúdió tervezte; formájuk egyrészt a sportolók mozgására reflektál, másrészt Brazília legismertebb földrajzi és építészeti látnivalóit idézi. És még az olimpia fő irányelveit is megjeleníti, úgyis mint pl. harmonikus sokféleség, energia és elszántság.

0 Tovább

A riói metróban sem könnyű az élet

A videó a napokban készült a riói metróban. Jajjaj, mi lesz akkor, ha jön a Copa, azaz a foci-vb és az olimpia?


A jelenség amúgy a csúcsidőszakban nem túl ritka Rióban.
Kép: innen

0 Tovább

Izaura barátai

blogavatar

Minden Brazíliáról

Utolsó kommentek