Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Magyar Nép Terének neveztek el egy teret Sao Paulóban

Több szempontból is érdekes hír érkezett a távirati irodától: egyrészt kiderül, hogy Kövér László újranyittatja a Sao Paulo-i magyar konzulátust, és kiderül az is, hogy felavattak egy Magyar Nép Terét a paulisták.

Sao Paulo több tízezer fős magyar közössége az idén Kövér László társaságában emlékezett meg 1956-ról, ahol az Országgyűlés elnöke bejelentette: a Latin-Amerika gazdasági fővárosának számító Sao Pauloban a magyar kormány hamarosan újranyitja az előző kormány által bezárt magyar konzulátust.    

Sao Paulo nem túl szép város (sőt, még tengerpartja sincs), viszont itt termelődik a brazil GDP nagy része

Az ünnepségen fellépett a Kaláka együttes és a brazíliai magyarok tánccsoportja, a Pántlika is. Szíjjártó Csaba nagykövet a házelnök jelenlétében átadta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét a helyi közösség egyik legaktívabb tagjának, Ráth Magdolnának.

Becslések szerint a brazíliai magyarok száma jelenleg 80-100 ezer, döntő többségük Sao Paulo szövetségi államban, azon belül is főleg magában a nagyvárosban élnek. A magyar diaszpóra az MTI szerint a befogadó közegű brazil társadalomban megbecsülést szerzett. „Az elismertségnek köszönhető az, hogy október 23-át ’Magyarország napjaként’ ünnepli Sao Paulo város és az állam törvényhozása is, illetve az is, hogy a város egyik közterületét elnevezték a Magyar Nép terének” – írja a távirati iroda szerencsés tudósítója.  

Az ünnepi rendezvényt az ország egyik legrangosabb magán általános- és középiskolájának számító, magyar alapítású, Szent Imre nevét viselő tanintézet dísztermében tartották meg vasárnap.

0 Tovább

Sao Paulo-i cserkészekkel ünnepli Kövér László október 23-át

Tíznapos hivatalos látogatásra Uruguayba és Brazíliába utazik Kövér László házelnök; a delegáció tagja Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke és Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár - írja az MTI.

Eszerint Kövér sokkal szerencsésebb, mint kollégája, Orbán Viktor, aki csak a szürke és hideg Brüsszelben ünnepli október 23-át. Kövér a jeles napon Sao Paulóban lesz kiscserkészekkel, miután csütörtökön szeli át az óceánt és pénteken utazik Brazíliába a magyar delegáció. Szombaton látogatást tesznek a magyar cserkészek embui Simon Bálint táborában, majd Sao Paulóban találkoznak magyar vállalkozókkal és a magyar kolónia vezetőivel.


Kövér László itt még Magyarországon, de a brazilok szívének is kedves pillanatban

Vasárnap Kövér László találkozik a Szent Gellért Apátság magyar szerzeteseivel és a Szent Imre Kollégium képviselőjével, majd részt vesz a magyar közösség október 23-i ünnepségén, és beszédében bejelenti a konzuli iroda újranyitását - derül ki a programból.

Hétfőn megbeszélést folytat a Sao Pauló-i Gyáriparosok Szövetségének elnökével, Sao Paulo Állam Törvényhozásának elnökhelyettesével és a brazil város főpolgármesterével.

A következő napon Brazíliavárosban a magyar delegáció tárgyal a helyi magyar kolónia képviselőivel, szerdán pedig a Brazil Köztársaság alelnökével, majd a külügyminiszterrel és az ipari miniszterrel. Csütörtökön a brazil képviselőház, valamint a szenátus elnökével folytat megbeszélést a magyar házelnök.

Hivatalos látogatása utolsó állomásaként pénteken Rio de Janeiróban Kövér tárgyal Rio de Janeiro Állam Törvényhozásának elnökével és az állam kormányzójával. Este a delegáció munkavacsorán vesz részt a tiszteletbeli konzulokkal és a Rio de Janeiró-i magyar kolónia tagjaival. A hivatalos látogatás október 29-án zárul.

Az Országgyűlés sajtófőnökének az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint Kövér egy nappal a brazil látogatás előtt, csütörtökön érkezik az uruguayi fővárosba, Montevideóba, ahol megbeszélését folytat a képviselőház elnökével, majd Roberto Conde Carreras ügyvezető külügyminiszterrel. A házelnök aznap este tárgyal Danilo Astorival, a Szenátus elnökével, egyben ügyvezető köztársasági elnökkel, majd megkoszorúzza az uruguayi magyarok 1956-os köztéri emléktábláját, találkozik a magyar közösség tagjaival az Uruguayi Magyar Otthonban, ahol beszédet is mond, és a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adja át Jankovics Károlynak, az otthon elnökének.

0 Tovább

Izaura barátai

blogavatar

Minden Brazíliáról

Utolsó kommentek