Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Brazil zenészek a nyáron háromórás körzeten belül

Nagyon sok brazil jön az elkövetkezendő két hónapban 3 órán belül elérhető távolságba, íme egy kis gyűjtés.

Július 7-én életében először jön Budapestre Sergio Mendes, aki a RaM Colosseumban fog föllépni este fél 9-től. Jegyek 11-15 ezerért kaphatók.



Ugyanezen a napon Zamárdiban, a Balaton Soundon pörget Gui Boratto a Burn Arénában. Róla a BS oldala ezt írja: „Boratto 2009-ben az egyedüli brazil DJ volt, aki felkerült a DJ Magazine világ legjobb DJ-it felsoroló százas listájára.” Illetve: „az általa kikevert minimál és tech house anyagokban kevesebb szerepet kapnak a hagyományos dél-amerikai zenék, Boratto stílusa inkább Matias Aguayo profiljához áll közel.” A napijegy június 24-ig: 13 500 forint, azután úgyis elfogy.

Július 27-én, szerdán este 9-kor Mendes kor –és pályatársa, az itt a blogon kissé túlszerepeltetett Gilberto Gil lép fel zenekarával a VeszprémFesten. Az egykori kulturális miniszter nem annyira drága: 6000-8500 forintig terjedő belépőt kell csak fizetni a mesterért.

Veszprém annyira kitesz magáért, hogy a nyáron egy másik brazilt is megvendégel: Célia Marát az Utcazene Fesztiválon, aki egy kicsit azért kakukktojás, mert Bécsben él (oké, Mendes meg Amerikában) „ Valahol Manu Chao és Tom Zé között” – írta róla a La Republica, itt meg a fesztivál bőséges jellemzését lehet róla megtekinteni. Július 13-án, este 9-kor lép fel az Óváros téren, tavalyi emlékeim szerint több helyszín, így ez is ingyenes.

Bécs


Bécsbe is jönnek brazilok a nyáron: lesz egy egynapos brazil fesztivál június 24-én, aminek az a címe 1. Festival Da Musica Brasileira Em Vienna "Festival Conexao". A Reigen nevű klubban rendezik, a Hadikgasse 62-ben. Ez egy összművészeti mulatság, koncerteket
a Mundo Global és Besouro Preto ad (nekem ezek gyanúsan capoeira-zenekaroknak tűnnek), special guesttel kiegészülve, ők Alegre Correa és Radio Vira Mundo. A belépő 15 euró.

A napokban indult és július 17-ig tart a Jazz Fest Wien. Július 2-án itt is fellép Sergio Mendes, július 7-én pedig Fernanda Cunha jön a Tribute to Antonio Carlos Jobim című műsorral Fagner Wesley zongorista társaságában. Szintén a Reigen nevű klubban lépnek fel, a belépő 20 euró.


Órákig futtattam a nagyítómat a Sziget világzenei programja fölött, de szomorúan tapasztaltam, hogy Brazíliát mintha nem is sorolnák erre a földgolyóra a t. programszervezők. Igazából nem lepődtem meg, mivel az elmúlt öt évben nagyjából ugyanazok a nevek rotálódnak, és a programot csak az kavarja meg, amikor a Buena Vista személyzetében a kedves öreg tatusok elhalálozásábóél kifolyólag változások történnek. Nyilván túlzok, de akkor is.

0 Tovább

Itt a Gilberto Gil-koncertbeszámoló

Botequim Ausztriában. Gilberto Gil bécsi koncertje - ezen a címen jelent meg a sok fotós beszámoló GG bécsi koncertjéről, amit írtam. Annyi szó esett mostanában itt róla, hogy remélem, júliusig nem fogok szót ejteni a mesterről. A cikket itt lehet elolvasni. Itt pedig egy fotó Pályi Zsófi remek képei közül, amint GG melegítőben dedikál a koncert után.

0 Tovább

Na tessék: júliusban táncolós koncertet ad Magyarországon Gilberto Gil

Épp viszaérünk Bécsből, Gilberto Gil koncertjéről, erre kiderül, hogy július 27. és 30. között rendezett Veszprémi Ünnepi Játékoknak mindjárt az első napján, este 9-kor is fellép. Ha ez így megy tovább, átkeresztelem a blogot Izaura barátairól Gilberto Gil barátaira.

Mészáros Zoltán, a szervező Ünnepi Játékok Kht. ügyvezető igazgatója úgy egy hete a programokról tartott tájékoztatón ezeket mondta: Gilberto Gilnek 30 év alatt 50 lemeze jelent meg, összesen négymillió példányban. A világszerte ismert muzsikus 2003 és 2008 között hazája, Brazília kulturális minisztere volt - tette hozzá az MTI szerint Mészáros, megjegyezve: a művész héttagú zenekarával érkezik Veszprémbe, ahol elsősorban dzsesszt és szambát játszanak.

A többiek engem nem annyira érdekelnek, de közszolgálati jelleggel idekopizom: második estén, július 28-án lép fel a fesztivál helyszínén, a veszprémi vár kétezer férőhelyes szabadtéri színpadán a londoni Incognito zenekar. Elmondta: az 1980-ban alakult zenekar 10 tagú (köztük három női vokalistával), s elsősorban az acid jazz és a funk világszerte ismert képviselői. Az Incognito után lép fel Nils Landgren skandináv zenész is négy társával, akik szintén a funk ismert előadói.

Július 30-án este a világzene egyik legmeghatározóbb alakja, a Grammy-díjas szenegáli Youssou N'dour lép fel 14 zenésztársával együtt, akik főleg dzsesszt és soult játszanak.

Tudom, sokan izgulnak, hogy hol marad a bécsi GG-koncert kritikája. Nos, hamarosan olvasható lesz egy híres zenei újságban.

0 Tovább

Holnap tehát Gilberto Gil Bécsben

Nem gondoltam, de most három hónapon belül kétszer is látom Gilberto Gilt, a híres dalnokot. Januárban láttam először Rióban, a Lapán, és holnap fogom másodszor Bécsben, a Wiener Konzerthausban. Írtam is róla egy kis előzetest a Quartra. Próbálkoztunk egy interjúval, de Gil azt mondta, hogy annyi interjút adott már életében - ami 69 éve tart -, hogy elég már. A remek eseményről viszont valahol mindenképpen be fogok számolni.

0 Tovább

Gilberto Gil és a berimbau

Itt egy újabb remek Gilberto Gil-dalocska, az április 12-i koncert előtt, ráadásul itt egyhúros gitár (aka berimbau) is játszik!

0 Tovább

Angol dokumentumfilm Gilberto Gilről 3 héttel érkezése előtt

Mivel már csak alig három hét van hátra addig, hogy a világ egyik legkúlabb kulturális minisztere ever a szomszédos Bécsbe látogasson, itt van pár videó róla és tőle. Eredetileg ezt a videót akartam belinkelni, ami egy 2005-ös 20 perces angol nyelvű dokumentumfilm még regnálása idejéről, és ahol a diktatúrán és a száműzetésen kívül 13.40 körül bájos természetességgel beszél a drogozásról is "That was cool for a while, (...) but than the dream was over", 15.07-től meg Kofi Annannal zenél. Na de itt sajnos le van tiltva a beágyazás, ezért egy másikat raktam ki nagyba, ami egy közismert bahiai forró(a táncstílus)-dalocska G.G. előadásában. Kb. 1.02-nél kezdődik a Nóta. Itt pedig egy másik, szintén nem túl ismert G.G.-előadás, ami a ping-pongról szól és eléggé vicces.

0 Tovább

Gilberto Gillel a Lapan!

Hetfon elmentunk Rio fantasztikus bulikozpontjaba, a Lapara, ahol az Orquestra Imperiallal lepett fel a hetveneves, de kimagasloan fitt Jorge Mautner (o van a videon), akinek szulinapja volt, es ennek oromere ket elo legendat is meghivott unnepelni; Gilberto Gilt es Caetano Velosot. Mivel elozo munkassagat viszonylag jol ismerem, es meglehetosen nagyra is tartom, nagyon megorultem, amikor 400 mililiteres caipirinhank (nagyvonalu mixelesben egy ezresert) horpolgetese kozben este 11-kor megtudtam, hogy o is ott lesz. A caipirinha utan aztan mar toretlen volt az oromom hajnali haromig, amikor is veget ert a majdnem negyoras koncert.

Ahhoz kepest, hogy hetfo este erkeztunk a Circo Voadorhoz, ami a Lapa egyik koralaku, karzatos bulikozpontja, annyian alltak a kulonfele sorokban, mint nalunk egy atlagos indie-zenekar koncertje elott az Arenanal. A tobbseg 25-35 kozotti feher fiatal volt, ami mar csak azert is erdekes, mert a fellepo Elo Legendak boven tulleptek a hatvanat, sot inkabb a hetven fele kozelednek. Elkepeszto tomeg volt, a karzatok is tele voltak, mi azert benyomakdotunk a feleig, sokan kint rekedtek az epulet mellett (de mar a keritesen belul), nekik jofejsegbol kivetitoket raktak ki. Szepen csordogalt a koncert, a kiemelkedo pillanatok azert mindig a special guestek megjelenesei voltak, ami elott jelzeskent a zenekar mindig lejatszotta az Abrandos szep napok zenejet. Ekkor mindenki elkezdett tombolni es visongani, mivel sejteni lehetett, hogy akkor most mindjart jon egy Nagy Valaki.

Es jott is eloszor Gilberto Gil, az egykori kulturalis miniszter es hires dalnok, szep feher ingben, es osszesen harmat enekelt (ebbol az egyiket ismertem). A Csigabiga gyere kit is dalolhatta volna, akkor is hatartalan orjonges es szeretet fogadja. Iszonyu energikus es fitt volt, tancolt, kurjongatott, hangszerek hangjait utanozta es mondott egy szep beszedet a szulinaposnak, aki amugy mar csak azert is szimpatikus, mert a Movimento Chaos megalapitoja (amire most nincs idom kiterni). Aztan ment tovabb a koncert, majd jott meg egy arc, akit nem ismertem, nem is volt annyira koros, de enekelt valamit a capoeirarol, ekkor epp egy epres caipirinhaert alltam sorba, a soban egy no mondta is, ki ez, de ki tudja, hogyan, kiszallt a fejembol.

Aztan jott a kek kivetelevel a brazil zaszlo szineibe oltozott Caetano Veloso, aki aztan mar tenyleg ki sem kellett volna, hogy nyissa a szajat, annyira szerette a kozonseg (ram is annyira hatott a tomegpszichozis, hogy bar nem ismertem a szamokat, fennhangon enekeltem oket). Frissessegben es tanctudasban o is boven felulmult egy csomo magyar negyvenes meg otvenes magyar rocksztart, nem is beszelve a szinpadra eppen csak felcsoszogni kepes Nagy Oregekrol. El is elmelkedtunk, hogy vajon a magyar Nagy Orgeket miert nem tisztelik es szeretik ennyire a magyar fiatalok, illetve, hogy milyen vicces, hogy egy csomoan kifizettek a kb. 5700 HUF-nak megfelelo belepot, de a jelenlevok tobb mint fele az epulet koruli szocializalasra hasznalta a nagy esemenyt.

Kerestem megfelelo illusztralo felvetelt a youtube-on, de egyelore csak a fenti rovidet illetve ezt talaltam, foleg a probakat meg elokeszuleket mutatja, 9.00-tol lehet kis izelitot kapni a mulatsagbol Gilberto Gillel, itt meg egy Caetanoval. Egy szentimentalis megjegyzest muszaj ide tuznom a vegen: sosem gondoltam, hogy egyszer majd eloben fogom latni Gilberto Gilt, orulet!

0 Tovább

Izaura barátai

blogavatar

Minden Brazíliáról

Utolsó kommentek