Rióban, a Lagoán úszik található a világ legnagyobbikának mondott vízen álló karácsonyfa. Néhány évvel ezelőtt én is megnéztem, hogy építik, majd azt is, ahogy a karácsony előtti napokban elkezdi lőni magából a tűzijátékot illetve forog körbe-körbe. Emlékeim szerint 2006-ban is hatalmas volt, de valamivel szerényebb pirotechnikával szerelték fel, mert hát ugye, akkoriban a brazil gazdaság sem szárnyalt még úgy, mint most. Bár úgy rémlik, hogy egy szolidabb piro-show akkor is ment azért minden este, nemcsak a megnyitó napján.

Találtam két fényképet az akkori útról. Az egyiken épp a fa vázát építik - merthogy természetesen nem igazi -, a másikon karácsonyi díszítés látható a riói nyárban. Mondjuk a legjobb karácsony előtti képként arra emlékszem, hogy az ünnepek tiszteletére vörös szőnyeggel fedték le az Ipanema strandjára vezető utat, amin a szörfösök kényelmesen sétáltak le deszkáikkal a hónuk alatt.

A vázon tevékenykedő kis foltok a fát építő emberek